Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - VITA - Géczi János: Kiegészítés az "Arctalanok" esszéhez

GÉCZI JÁNOS Kiegészítés az ,,Arctalanok” esszéhez Zalán Tibor esszéjének kérdésfelvetéseit, kihívásait és okfejtésének módszerét is el­fogadva az „Arctalanok” jelenlegi helyzetének meghatározásában, sőt felvett axió­máiból elérhető új következtetések szándékával tesszük meg hozzászólásunkat a hu­szonéves költők problémájához. Felismerve az általa (szándékosan?) feltáratlan csap­dákat, amelyek specifikus-konkrét leírása bármely, önmagát nemzedékké szervezni szándékozó korosztálynak, bármilyen történelmi szituációban első feladata — de külö­nösen, ha a konszolidációs körülmények csak önmozgásra adnak módot —, kívánjuk Z. T. gondolatsorát kiegészíteni, egy kortársi párhuzamra való rámutatás útján, fenn­tartva azt, hogy fejtegetésünkben csupán egy lehetséges megközelítésre nyílik mód. Tesszük ezt annak elkerülésére is, hogy a (bármely új) nemzedék indulását (utó­lag) elfedő mítosz hamis tartalmának kialakulását a magunk lehetséges eszközeivel megakadályozzuk, mivel erre, az „Arctalanok” nemzedéktelenségét cáfolandóan, ké­sőbb lehetőség nyílhat. Az 1945 után indult, ideológiailag viszonylag egységesnek nevezett nemzedékek (ön)mítoszai már tragikus nemzedéki és alkotói válságokat okoz­tak, s amelyekhez hasonlóaktái ez az új korosztály nemzedékíségének tudatosulása előtt, már (hivatalos) indulásában megkímélheti önmagát. Az előző nemzedékek nem hoztak létre olyan struktúrát, amely nemzedéki szinten képes a továbblépésre: cél­jaik és a megvalósítást lehetséges alternatívái nem voltak pontosak, csupán az adott társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális körülmények között a hasonlító indulási állapotok. Itt nem térhetünk ki ennek a társadalom-ismereti, önismereti okaira, csu­pán okfejtésünk menete miatt annyit jegyzőnk meg, hogy nem csak a kor által hor­dozott, nyílt vagy a felszínre máig sem hozott ellentmondásokban kell a választ ke­resni. Mivel az „Arctalanoknak” — Z. T. bizonyításának eredményét elfogadva — fokozott lehetőségük van a költészetükkel valóságunk, létünk adekvátabb megközelí­tésére (valóságdarabok létrehozására), bármilyen hamis mítosz annak torzult képét/ darabját, s manipulálhatóságát eredményezné. Lukács György több helyen felhívta a figyelmet a marxista esztétika által leírt esztétikai megismerés és ábrázolás objektivitására, és a lényeg megközelítésiénél az alkotói szubjektum szerepére. Kiemeli azt is, hogy az absztrakciók sem az emberi tudat tiszta és egyedüli termékei, hanem azok létrehozásában a társadalmi valóság működése is szerepet játszik, sőt gyakran elsődleges. Tehát a költői tudat valóságte­remtése sem feltétlenül csak az új (és egyedi) absztrakció-hálók létrehozásában nyil­vánulhat meg, hanem a valóság által egyszer már létrehozott absztrakciók felhasz­nálásában, újrarendezésében is. így a létrehozott művek mindenképpen a valóság da­rabjai (legfeljebb a társadalmi valósággal nem ekvivalensek, vagy pl az esztétikai nor­máknak nem felelnek meg). De a művek alkotásvoltát mindenkor az ekvivalenciák megléte hitelesíti. Az ekvivalenciák felismerése az alkotók léten belüli helyzetének a függvénye. A lét minden szférájában. A művek létrehozásakor és a befogadói aktusok felé irányí­tásakor is. S ez érvényes a befogadókra is (legyenek bár elutasítóik). Csapda, csapda után. Fogadjuk el most feltételesen azt, hogy az „Arctalanok” tagjai között vannak, lesz­nek olyan alkotók, akik a mai magyar költők tehetségének középarányosával ren­delkezve, legalább közepes teljesítményt -nyújtanak, vagy fognak nyújtani. Tegyük ezt azért, mert még teljes biztonsággal az irodalmi folyóiratokban való megjelenés a'apján nem nevezhető meg közülük egy sem. (A kéziratosán terjedő írások, kötet­762

Next

/
Thumbnails
Contents