Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Döbrentei Kornéllal

Az eddigiekben a „jelenség és a lényeg” kapcsán inkább iaz intuíciók fontosságáról beszéltél. Szerinted az észnek milyen szerepe van a költészetben?

Azt hiszem, az ideális állapot az, amikor az ész, jobban mondva a tudatosság és az ösztönösség egyenlő arányiban van jelen egy versben, illetve egy költőben. Szerintem az észnek hatalmas szervező, szerkesztő szerepe van a műalkotás vi- lágrajöttóben, illetve megmaradásában. De hangsúlyozom, az ész nem minden, sőt. önmagában véve egyáltalán nem elegendő, némely esetben — ha a költő esze erős, de jelleme gyenge —, egyenesen rossz tanácsadó. Mert az ész — korunk különösen jó példa — manipulálható. A legérzékenyebb elme is befolyásolható, átprogramozható. Sőt kialakult egy olyan tudományág, amely az agymosás különböző módozatait is ismeri már. Kell tehát ami megóvja a szellemet és ez a szív, az elkötelezett szív. Az érzelmet, ha igazi, manipulálni nagyon nehéz. Szellem és szív egysége kell ide. Ady Endrében úgy érzem mindkettő megvolt, méghozzá a legideálisabb arányban. Bizonyítják ezt remekművei.

Jó néhány költőt felsorolhatnánk — olvasásuk mindig hiányérzetet hagyott bennem — akik kimondottan okosak voltak, akik átláttak a különféle csalásokon, hamisságokon, sőt fel is fedezték a csapdákat -és a esapdaállítókat, de a leleplezéstől eltekintettek. Mert eljutottak odáig, az agyuk „meggyőzte” őket arról, hogy a harc kilátástalan, sőt értelmetlen. Tehát eljutottak egy bölcsnek tűnő belenyugvásig, amelyet egy hajszál választ el a megalkuvástól. Ha ugyan elválaszt. Az ilyen értelmű paszivitást nevezem én tragikus okosságnak. Bár ez is talmi, mert hosszú távon ez a fajta ész önmaga megrövidítésébe nyugszik bele — és ez már butaság. Arról nem is beszélve, némely korban az ész kicsorbul, megnyugtatóan csak az ösztönök igazítanak el. Az ösztönök „tudják” a hovatartozást, szemben az ésszel, amelyik „rájön”, s gyakran mindezt latolgatva teszi. Tehát a szív, az érzelmi-ösztöni fókusz a szellem megóvásának szolgálatában áll. De szorosan az alkotáshoz kapcsolva a tuda-tosság-ösztönösség szerepét úgy summázhatnám: az ösztön bír a legnagyobb lehetőségekkel a mélység irányában. Egy olyan bányaszerkezetnek képzelem el, amely válogatás nélkül hoz föl a mélyből, a tudatalattiból, a „mögöttesből” kincseket. A fölhozott anyagot a „koncepciózus” észnek kell rendszereznie, formába öntenie. Ész és öszitön egysége számomra magasság és mélység egysége. Ennek az egységnek a békéjéből és egymás elleni harcából keletkező feszültség a zsenialitás forrása, lásd Adyt, József Attilát.

Az eddigiekből úgy tűnhet, mintha azt hirdetném, hogy a szív- és az ész harcából az a jó, ha rendre a szív kerül ki győztesen. Ezt én sem hiszem. Végül is a helyzetek döntenek. Megtörténhet — sokszor megtörtént már —, hogy nem a szív javára dőlt el a harc. Szerencsére. Bár meglepő és nem tudom másban keresi, mint az emberi lélek különösségében az oktá — hogy a „szívre hallgatva” elkövetett mártíromságök, önhalálok — mint például a lengyel lovasroham, kardokkal a tankok ellen — tehát a „fölösleges halál” mégis igazolást nyer valamiképp — talán mint a bátorság, vagy a szabadság-vágy őrült gesztusa, az emberek többségének iszemében.

öntök vitánk marad a Görgey-kérdés: mert ha nem teszi le a fegyvert . .. Holott Görgey a végtelen katonaeszével átlátta — noha elképzelem a szíve sajogva vette tudomásul —, hogy a harc reménytelen. És ha lehet, nem fog e kis lélekszámú népből 200 ezer embert beleűzni a húsdarálóba, nem küld ennyi egészséges, nemzeni tudó férfit birkaként a vágóhídra. Görgey átlátta a nagy742