Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - TANULMÁNY - Nyilasy Balázs: Eszmény, valóság esztétikum
tanulmány m NYILASY BALÁZS Eszmény, valóság, esztétikum PÁLYAKEZDŐ MAGYARORSZÁGI KÖLTŐK 1967—1978 Igazából csak mostanában kezdjük el rendezgetni negyvenöt utáni irodalmunk laphalmazát és vele az utóbbi tízrtizenöt évét. Fel-felkapaszlkodunk a nagyobb tanulmány, a reprezentatív kerekasztal beszélgetés emelkedőire, hogy onnan viszaitekintve tisztábban lássuk a műnemek tájait, sürgő, szerveződő életét. Talán már csak pár esztendei hegymászás kell, és az „egészen más lírai korszak”, a „szerepváltás”, az „illetékességi kör újragondolása” tizenöt éve használt fogalmai valóságos tartalommal telnek majd meg. „Meg akarta keresni azt a költői-emberi szerepet, mely megvédi a személyiséget a bizonytalanság anarchiájától.” (Mottók: Németh G. Béla: Arany János). Az utóbbi tíz-tizenöt év pályakezdőit rendszerezve az eddigi kísérletek nyomán haladok, de leírásom alapjául — a fogalom elméletileg tisztázatlan, nehezen definiálható volta miatt — nem a magyar líraihagyományt és nem is a groteszk, irónia — drámai- ság, pátosz ellentétpárját tekintem. Az én felfogásomban költőinket elsősorban a hetvenes évek társadalmi specifikumához való háromféle viszony rendezi csoportokba. Az erőteljes, látványos történelmi mozgás hiányával, az eseményjelleg hát bélbe szorulásával, a társadalmi konfliktusok mélyebbre húzódásával, a fogyasztói szemlélet általánossá válásával, az elidegenedés jeleinek megszaporodásával, a régi típusú közösségek felbomlásával szemben korábbi eszmények (és venseszmiényök) védelmébe húzódik az első költői vonulat. E szerzők egyértelműen kivonni igyekeznek magukat a hetvenes évek személyiségibontó kisugárzása alól. * _______... A közösségkeresés a nemzeti, kisebbségi, keleteurópai tematikában jelentkezik náluk (Utassy, Baka, Kovács), illetve valamilyen elemi-népi társadalmi közegbe (Kiss B.: parasztság, Bari: cigányság) transzponálódik. Drámai, komoly költői hagyományunk poétikai sajátságai munlkássságukban rendszerint változatlanok maradnak. A lírai hőst a méltóság gesztusa hatja át, a vers elsősorban az erőteljes szókapcsolatokra —képekre — épül, a közlésmód vailotmásos, a hangnem egynemű. Gyakoriak az érzelmi megcsomósodások; fölívelések, a poentiírozás különböző formái; tovább élnek a kötött alakzatok. A hangnemi eszmény a kiküzdött, heroikus pátosz, ez azonban megvalósulni csak rezágnáciával keverten tud. Az erőteljes historizálás^ a nemzeti kultúra és történelem eszménynék-mértéknek számító nagyjainak megidézése (szándékos önvédelmi gesztusként) szinte normává válik. Kialakulnak a jellegzetes verstípusok. A nagy történelmi tablóban az ismert históriai helyék, dátumok, események segítségével 676
