Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Veress Miklóssal

egyik nemzedéknek sincsen önmagában igazsága. Nekünk szerencsénk volt azzal, hogy egy hiány, egy olyan éhség után kapunk rá a költészetre, amikor örömmel és élvezettel fogadtuk el iá verseket. A mai induló költők pedig úgy érzik, hogy az igazságot csak nyersen lehet megfogalmazni. Mindenfajta legömbölyített igazság hazugság. Én mindenesetre úgy látom, hogy a most induló költőknek nincs megfelelő készségük például arra, hogy az előző költészetekből válogassanak. Inkább ki akarnak alóla eviekíélni és megszabadulni tőle. Én nem akarom fölmenteni ezt az évjáratot, sőt elítélem, mert szakmailag sem tud eleget, de ugyanakkor olyan típusú ember vagyok, aki hajlandó figyelembe venni a mentségeket. Ennek a nemzedéknek véleményem szerint az a mentsége, hogy a bőség zavarával küzd. De most már a társadalmunk is. „Sok a művészet” — írja Tóth Erzsébet. így van. Túl sok a vers.

És neked, mi a hitvallásod?

Megint nagyon messziről indulok el, de ez a módszerem. Olvastam Németh Andornak egy visszaemlékezését, amiben leírja, hogy József Attila hogyan írta meg az Ars poetica című versét. Ügy, hogy együtt voltak egy esten, ahol éppen fölolvasta ezt a verset, de az első versszakai nélkül. Aztán Németh Andorral vitatkozni kezdett, és így írta meg a többi versszakát. Hogy mi a költészet maga. És Németh Andor szerint így jött bele a versbe a „habzó éggel a tetejién”, egyszerűen azért, mert József Attila nagyon szerette a sört. Tehát a költő, akármilyen elvontalak tűnik az olvasó számára, mégis kiderül, hogy mindig a valóságba kapaszkodik bele tíz körömmel. És a legnagyobb versek akkor születnek, ha az embernek a körme is beleszakad. De nem csak a szakadt köröm sebe festheti pirosra azt a verset. Ahhoz, hogy a versen az a piros véletlenül se látszék festéknek, rendkívül tudatos költői munka szükséges. Az én ars poeticám tulajdonképpen az, hogy kathartikus verseket kell írni az emberek számára. Ezt a kathar- tikus hatást azzal kell elérni, hogy a költő megszenved érte, nemcsak emberileg, de művészileg is. Tehát úgy ír verset, ahogy a görögök drámát írtaik. Mert a költő drámákat ír. Én majdnem minden versemet drámai alkotásnak tekintem. És eljátszom magamban. Ezért van az, hogy a költőket nagyon sokszor szerep- játszással vádolják, eléggé igazságtalanul. A költő képtelen szerepet játszani, mert az a dráma, amit megírt, nem amit megélt.

644