Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 8. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Veress Miklóssal

Veress Miklóssal először 1976-ban találkoztam. Természetesen verseket vittem a Mozgó Világ akkori szerkesztőségébe. A lapot egyetlen szobában szerkesztették, így érthető, hogy inkább egy közeli presszóban beszéltük meg „sorsomat”. Emlékszem, nagyon jó napom volt: három verset fogadott el, és a számlát is- ő fizette.

Négy év elteltével pedig itt ülök Veress Miklós Dózsa György úti otthonában azzal a szándékkal, hogy interjút készítsék vele. Veress egy csattos üveget tesz az asztalra.

— A KISZ KB mellett van egy jó borozó, onnan hoztam. Szerintem nagyon jó bor — mondja, majd poharakért indul.

A lakás három szobáját négyen lakják: Veress Miklós, a felesége, Kocka, a lányuk és legújabb „lakótársuk”, egy Bifcfic névre- hallgató vizslakölyök. Veress Miklósnak ezen kívül van egy dolgozószobája is. Valamikor cselédszoba lehetett — gondolom — mivel a konyhán keresztül jutunk a költő birodalmába. A bejárattal szemben fekete íróasztal, fölötte könyvekkel megrakott polc. Az íróasztalon írógép és rengeteg kéziratpapír. A sarokban ágy, fölötte nagyméretű csillag-térkép. A falaikat algák és ikonok díszítik.

Veress Miklós 1942-ben született Barcson. Eddig megjelent munkái: Erdő a vadaknak (versek, 1972), Bádogkirály (versek, 1975), Hóreggel (gyermekversek 1977), Porhamu (versek, 1978). Első kötetét 1973-ban József Attila-dijjal jutalmazták.

Jelenleg a Mozgó Világ főszerkesztője.

Visszamegyünk a nappaliba. Veress leül, én pedig töltök magamnak még egy pohárral:

Barcson születtél, Kaposvárott jártál iskolába, innen pedig Szegedre, a József Attila ^Tudományegyetem magyar—orosz iszaksára |kerültél. Végzettséged szerint tanár vagy. Vajon melyik „állomáson” ereztél rá először a költészetre? Mikor döntöttél úgy, hogy költő leszel?

Nézd, én már tizenhat éves koromban azzal tetszelegtem magam előtt, hogy költő vagyok. Ez az idő Barcs és Szeged közé esik. Hosszú ideig Barcson boldog kisgyermekként éltem, -ahol egyáltalán nem gondoltam a költészetre. Ennek egyik oka az volt, hogy bármennyire is komoly könyvek jutottak a kezembe (a ponyvától Shakespeare-ig,) a költészet nem vonzott túlságosan. Akkoriban inkább színészi képességek voltak bennem. Beleéltem magam mindenféle szerepbe. Állatszerepbe, történelmi szerepbe, indián szerepbe, tehát olyan voltam, mint a többi gyerek. Talán csak annyi volt a különbség, hogy többet voltam beteg és magányos. Általában részt vettem a környékbeli gyerekek csínytevéseiben, de voltak magányos csínytevéseim is. Például bodzából készült vízipuskával lődöz- tem a barátaimat, de előzőleg festéket kevertem hozzá.

Valamikor Kaposvárott, kisdiák koromban kezdtem el verseket írni. Ezek persze elég gyöngék voltak. Megvannak ma is, apám meg anyám megőrizték őket. Semmivel se jobbak mint akármelyik gyereké. Sőt, ahogy utólag rájövök, valamivel későbbi verseimben is csupán itt-ott csillan meg valami több, valami más. Utánoztam. Petőfit, Adyt, József Attilát, Kosztolányit, aki éppen jött. Amikor egyetemre kerültem, ez a dolog kicsit meg is zavart. Akkoriban fedeztük föl a szovjet költészetet. Jevtusenkóból, Voznyeszenszkijfoól csak annyit láttam, hogy valamit akarnak a társadalommal... A hétköznapi életről akarnak valami izgalmasat, forradalmit mondani. De a költészeti lényegüket egé636