Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Csurka István: Az adáspótló együttes (tévéjáték)
IFJ. NÉHAY: Az egész kétlaki, kétarcú, képmutatásra alapuló életünket. Hogy másképpen beszéltünk iitthon este, ha nem volt itt senki, és megint másképp, ha volt itt valaki. Hogy soha semmit nem teljesítménnyel és munkával akartunk elérni vagy megszerezni, hanem képmutatással. Amikor harmadik gimnazista voltam, emlékezz, apa, nem azt mondtad: fiam, én most egy kicsit ráhajtok, elkezdek társadalmi munkát végezni odabent, pedig a hátam borsózik az egésztől, hogy téged fölvegyenek az egyetemire. És nekem is el kellett kezdeni ugyanezt a suliban. NÉHAYNÉ: És azt is mondtuk neked, hogy a bizonyítvány is számít, nemcsak a protekció? Csak te azt szépen elengedted a füled mellett! NÉHAY (nagyon jelentőségteljesen a Frakkoshoz fordul): Egyet szögezzünk le, kérem! Én saázszázalékig egyetértek azzal, ami ma itt van. ZSAKETTES (kipenderül középre, és Néhayt utánozva folytatja Néhay mondatát): Ügy... (Azt akarná mondani, hogy társadalmilag, de ehelyett bal kezével csinál egy függőleges síkú kört a levegőben.) ...mint... (Most pedig a bal kezével ír le egy hasonló kört.) A társulat röhög, a Frakkos mosolyog, de hátraparancsolja. FRAKKOS (ha más színezettel is, de átviszi, átfordítja mosolyát Néhayra): Ehhez joga van. LÓDENKABÁTOS: Csak ehhez van joga... Röhögés. FRAKKOS (elkomorodik): Egyébként mi nem. NÉHAY: Nem fejeztem be. Ez az én egyetértésem azonban nem jelenti azt, hogy ne volnának bizonyos fenntartásaim. FRAKKOS (csak úgy odaveti, mintha nem tudná): Melyik egyetemre jársz te, öcsi? IFJ. NÉHAY: Nem vettek föl. FRAKKOS (Néhayhoz): Akkor érthető egynémely fenntartás. Ámbár vannak ellentétek is... Itt van mindjárt ez a gyönyörű lakás ... öröklakás? Bérlakás? NÉHAY: Évekig, hosszú évekig egy födél alatt éltünk, amíg Janika kicsi volt, az anyósomékkal... Egy kispesti lakásban ... Én onnan jártam be ... A feleségem is ... (Megáll, sóhajt, még hozzá akar tenni valamit.) ZSAKETTES (arra használja a kis szünetet, hogy ismét Néhay hangját utánozva megszólaljon, csak most nem penderíti ki, sőt azt a hatást igyekszik kelteni, hogy Néhay mondja ezt a mondatot): Mit brusztoltam én, amíg megkaptuk ezt a lakást... NÉHAY (nem érzi a gúnyt): Úgy van! Számból vette ki a szót, fiatalember. Brusztoltam? De mennyire! Hagytam volna, hogy tönkremenjen a családi életem? Az emberhez méltó körülményekhez joga van az embernek! És ha bizonyos körök megengedhetik maguknak drasztikus vagy adminisztratív eszközök használatát, tanultuk, hogy kik, én esti egyetemet is végeztem ... ZSAKETTES: A fia semmit, ő estit is ... jó ... és ezt nevezik... minek nevezik ezt? DEKOLTÁLT: Kultúrpolitikának. LÓDENKABÁTOS: Én inkább módszeres hülyításnek nevezném! FRAKKOS (nagy keményen rájuk ri- vall): Pofát súlyba! (Néhaynak.) Parancsoljon folytatni. NÉHAY: Kijártam. Bizonyítványt is kaptam róla. FRAKKOS: A gondolatra gondoltam. NÉHAY: Milyen gondolatra? IFJ. NÉHAY: Azt akartad mondani, apa, hogy a kisembernek is joga van bizonyos meg nem engedett eszközök használatára, ha vele szemben is meg nem engedett eszközöket használnak. FRAKKOS (nagyon gúnyosan fordul ifj. Néhay felé, és csípőjére teszi a kezét): Ezt akarta volna mondani? 7. Néhayné, aki eddig csendben küzdött a sírásával, most feladja: kitör belőle. A 53
