Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Csurka István: Az adáspótló együttes (tévéjáték)
Frakkos erre nagyot nyújtózik, és nyög is egyet. Egész magatartása azt fejezi ki, hogy ő most kienged egy kicsit. Kér egy kis helyet Néhay mellett, Néhay székén, az tisztelettudóan félrehúzódik. Most ketten ülnek egy széken. A Frakkos cigarettával kínálja Néhayt, ő elfogadja, rágyújtanak. Közben Néhayné folyamatosan zokog. Ekkor a Cintányéros erőteljesen összeüti a cintányérját. Gitárosok, pikulások és furulyások nyo- makodnak be az előszobából, és rákezdenek: Téeszelnök, ha felül a lovára, Kiüget a kukorica táblára. Összefonja a kezét, Azt a dolgos két kezét: Dolgozzatok, az anyátok szentségét! Közben pedig a mélyen dekoltált bemondónő odatérdepel a síró asszony elé, és a zene, ill. zenebona fölött beszélve vigasztalni kezdi. DEKOLTÁLT: Meglátod, a játék majd megvigasztal. Átviszünk a játék szárnyán egy másik dimenzióba, ahol nincsenek mér keserű ismétlődések és a létküzdelem robotja. Ha csak egy órára is, de sokkal tökéletesebben kikapcsolunk a te kis világod unalmas egyenáramköréből, mint ahogy (a tévére mutat) ez szokott, ez, amit minden nap nézel... És bebizonyítjuk, hogy nem vagyunk számodra idegenek és veszélyesek, mert emberek vagyunk. NÉHAYNÉ (közben lassan abbahagyja a sírást, de a hangja még szinte gyerekesen sírás, amikor megszólal): Sose láttuk önöket. A Frakkos egy intéssel véget vet a zenének. DEKOLTÁLT: (felegyenesedik, és keblére vonja az ott tébláboló ifj. Néhayt. Simogatja a fejét, úgy mondja): És azért, mert még nem találkoztunk, feltétlenül rosszat kell feltételezned rólunk? Nem érzed, mily súlyos önkritika van ebben? NÉHAYNÉ (a fiával való gyöngéd bánásmód megnyugtatja): Hogy tehettél ilyet, kisfiam? Nem volt jó dolgod itthon? Nem adtunk meg neked mindent, amit megadhattunk? Apád is, meg én is ... FRAKKOS: Ennek a társulatnak minden tagja szökött. Valahonnan elszökött ... Engem kivéve ... Én már, koromnál fogva, sajnos ... Ámbár az is lehet, hogy én is szökött vagyok, magiam elől szöktem meg ... Mit tudom én! (Sorraveszi a társulat bentlévő jele- sebbjeit. A Cintányéroson kezdi.) Ez az áruló a faluról szökött el... (a Lóden- kabátosra mutat) Ö az élsportból... sőt, egyenesen az edzőtáborból... (a Bemondónőre mutat) Ö — ki hinné! — proletár környezetből, Budapest mélyéről... (a Zsakettesre mutat) Ö a káderdombról ereszkedett alá... (a Matrózblúzosra mutat) Ö meg még tulajdonképpen meg sem szökött... Értelmiségi apukájának akkora villája van, hogy észre sem veszik, ha néha-néha ott tölt az együttes egy-egy éjszakát valahol a szuterén- ban ... Érthető, ha mi sem szorgalmazzuk a végleges szakítását a múltjával... Összegyűltünk, 'mint az esővíz. És úgy is, ahogy a vihar után a sáros lé gyűlik össze a mélyedésekben. Nem közös cél, nem egyirányú lelkesedés hozott össze bennünket, hanem csak az undor közössége. Mindenkinek elege volt a maga hátországából, a maga családjából, a maga nyaníorult kis élétéből, és tántorogva összekapaszkodtunk. Ennyi az egész. NÉHAY (felbátorodottan felpattan, és szembefordul a Frakkossal): Dehát ebből nem lehet megélni! Én szakmát akarok adni a fiam kezébe, ha már diplomát nem adhatok! FRAKKOS: Ifjú Néhay János rövid idő alatt nagyon szépen beleilleszkedett az együttes életébe. Mindenki szereti, igaz? TÖBBEN: Rendes fcrapek. NÉHAY: Rendben van, hogy beleilleszkedett, de mibe? Kap ő ezért a beleil- leszkedésért valamit? Legalább egy papírt ? MATRÖZBLÜZOS: Idővel szakképzett betlehemes lesz ő is. NÉHAY: Betlehemes ? Maguk betlehe- mesék? Nincs most karácsony! LÓDENKABATOS: Ez egy fafej! FRAKKOS: Csak karácsonykor lehet betlehemezni ? NÉHAY (az igaza teljes tudatában érvel, s egyre erőteljesebbé és magabiztosabbá válik): Igenis, csak karácsony54
