Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - SZEMLE - Várkonyi György: A Művészeti Alap vásárlásai 1979-ben

ban sajnos ellene mondana az alapelvek egy később kifejtendő, nem elhanyagolható csoportjainak. A művészeti ág helyzetéről, aktuális eredményeiről tájékoztatni a közönséget és a művésztársadalmat: ez sem lebecsülendő feladat, ami a nyilvánosság ténye által részben megvalósul, a vásárlás pillanatnyilag alkalmazható metódusa, és lehetőségei azonban az aktuális eredményeknek sem felismerését, sem képviseletét nem garantálhatják. Attól tartunk, hogy a művészeti ág valós helyzetéről jobban, szociográfiai éllel tájékoztat — bármennyire is elszomorító képet nyújt — a vásárlásokra beküldött, válogatás nélküli anyag. Ez azonban végképp nem a vásárlási rendszer számlájára írható. Noha a vásárlásban már nem érvényesül egyeduraikodóan a „hivatalos művészet” szemlélete, a kapuk nyitottabbak, mint korábban, mégsem hajlandó mindenki belépni rajtuk, sajnos néha olyanok sem, akiknek feltétlen közük volna a műfaj „aktuális eredményeihez”. Ilyen megszorításokkal kell értelmeznünk e kiállítás tájékoztató szerepét. A felsorolt feladatokat a Művészeti Alap két általános alapelv szellemében törekszik megvalósítani: az alkotók legjellemzőbb és legszínvonalasabb műveinek megvásárlásával mindenekelőtt. Ez a szempont — a jelentősebb alkotók munkásságának ismeretében — már jól elemezhető a kiállított művek alapján, de kár volna elébe vágni a színvonal értékelésének. Mindenesetre megállapítható, hogy a helyzet e tekintetben is változó: a mesterek közt is vannak, akik színvonalukon alul szerepelnek. (Természetesen itt már valóságos oknyomozás kellene annak eldöntéséhez: mennyiben a vevő, s mennyiben az eladó felelős a gyengébb kollekciókért.) Érdemes volna megvizsgálná — ha lehetne —, hogy ha kifejezetten kiállításra kértek volna műveket ugyanezen alkotóktól, vajon milyen lenne az összkép? Kiderülhetne, van-e hitele a vásárlásnak, vagy csak jövedelem-kiegészítésnek tekintik-e a művészek ? G

Ügy tűnik, az alkotók javának hajlandóságát erősen befolyásolja a megvásárolt művek sorsa: a legjobb művek nagy része úgy került az anyagba, hogy a művész kívánsága szerinti múzeumi elhelyezés eleve garantálva volt. A helyzet eszerint nem reménytelen: az intézmény és a vásárlási rendszer hitelének, szakmai tekintélyének megbecsülésével a már most is jelentkező eredmények tovább javíthatók. Meghatározó jelentőségű a vásárlások másik alapelve is: a Művészeti Alap e tevékenységével nem kívánja a képzőművészeti élet struktúrájának meglévő arányait dokumentatív módon tükrözni, hanem a művek ós a művészek bizonyos csoportjait fokozottan törekszik támogatni. Emeljünk ki e prefenciák közül néhányat! A Művészeti Alap a vásárlások során előnyben kívánja részesíteni a műfaj megújulását elősegítő, eredményesen kísérletező művészeket és műveket. Természetesen abból, hogy a vásárlás mindenekelőtt egyetlen műfajt, a táblaképet öleli fel, logikusan következik, hogy nem kaphattak itt helyet azok a törekvések, melyek a műfaj megújítását csak annak megtagadásával «.3 megsemmisítésével tudják azonosítani. A technikailag hagyományosan értelmezett táblakép műfaján belül valóban megújulást hozó eredményes kísérleteket egyelőre nem láthattunk. Legfrissebbnek, leghitelesebbnek azok a ma már klasszikusnak számító „öregek” (Barcsay, Bálint, Gyarmathy, Martyn) hatnak itt is, akik régen valóban megújították a műfaj hazai fogalmát, s akik következetesen járják ma is útjukat. (Lehetséges, hogy eredményeik a követők szorgos epigonizmusa dacára sem szívódtak még fel annyira, hogy valóban megújításra érjenek meg?)

A vásárlások során fokozott figyelemben kellene részesülniük és fokozott támogatást kellene élvezniük „a társadalmi elkötelezettség tartalmi kérdéseivel kísérletező” műveknek. Feltehető, hogy e nem túl egzakt megfogalmazást a felszínes, üres formai kísérletektől való megkülönböztetés szándéka szülte, mindenesetre ez az elkülönítés nem éppen a derkovitsd elvek szellemében fogant. Sajnos, az a „veszély” itt sem fenyeget, hogy derkovitsi kvalitású és elkötelezettségű egyéniségek feszítenék szét az elméletileg konstruált beosztások kereteit. A kiállítás alapján jószerivel ez a rubrika is kitöltetlen maradt — legalábbis ha kísérletnek az eredménnyel kecsegtető próbálkozást tekintjük.

Reális és szükséges alapelv a fiatal generációk támogatása, a „sokirányú munkásságukat legszínvonalasabban reprezentáló művek” vásárlásának szorgalmazása. Még akkor is indokolt és méltánylandó ez a törekvés, ha a fiatal generációk — úgy

597