Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Csurka István: Az adáspótló együttes (tévéjáték)
kázza, és odaadja a Cintányérosnak. A fiatalember jóízűen eszik, nagyon örül neki. NÉHAYNÉ (rákezdi): Mint egy anya fordulok magához... Nekem mindegy, hogy ez miféle együttes... A lifttel tudnak bánni, az biztos... Kérem, segítsen nekem... A fiamról van szó. Mondja meg...! Én felismertem ... Ö mért nem ismer föl? Nem szabad neki? Vagy nem jól látom? Mióta van maguk között? Egyáltalán, tudják maguk, hogy ő kicsoda? Két hónapja nem adott hírt magáról... Már azt hittük, disszidált. Mondja meg, kérem, ugye, hagy ő az én fiam, az ón kiesi fiam! CINTÁNYÉROS (jóízűen eszik): Ezt magának kell tudni. A vérségi kötelék, az semmi. Mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy vállalják-e egymást, és ha igen, miért nem ... Minden új belépőnek felkeressük a családját... és adunk náluk műsort... így ki van szűrve a lebukás. NÉHAYNÉ (figyelmen kívül hagyva a Cintányéros legutolsó megjegyzését): Akkor miért nem köszön, ha nincs megtiltva ... ? Miért nem hagyja, hogy a nyakába ugorjak? CINTÁNYÉROS: Ezt tőle kérdezze meg... Nem hagyta? Nem vettem észre... Az ón szüleim parasztok... Én már egy fél éve csatangoltam, amikor bekerültem az együttesbe... Éppen etetés-idő volt, amikor beállítottunk a műsorral ... A jószágot, tetszik tudni ... Fütyültek is ők rám, meg a műsorra. Megjöttél, drágalátos? Fogjad. Cipelhettem a moslékot... Befulladt az egész műsor, mert ez a mi adásunk a disznóól előtt valahogy nem jön ki igazán. Azért meghagytak... Ilyen a környezeted, hát ilyen ... Kicsit kínos volt... NÉHAYNÉ: Szóval megpuszilhatom? Megismerhetem? Nem' lesz neki baja belőle ? CINTÁNYÉROS: Nem. Az a matrózblú- zos lány mindent pontoz. Én nem tudom, mi szerint megy a pontozás, azt csak ők tudják. NÉHAYNÉ: És ha nem kap elég pontot? CINTÁNYÉROS: Akkor szerepet se kap, jót. NÉHAYNÉ: És a fizetés a szerep alapján ... ? CINTÁNYÉROS: Fizetés? Mi underground együttes vagyunk. NÉHAYNÉ: Az mi? CINTÁNYÉROS: Ellenzéki ... így mondom, hogy megértse... Földalatti. NÉHAYNÉ: Jézus Mária! Akkor én ösz- szevissza csókolom, rúgják ki! CINTÁNYÉROS: Nem olyan veszélyes. Kapunk állami dotációt. Abból tartjuk fenn magunkat. NÉHAYNÉ: Ezt nem értem. CINTÁNYÉROS: Ez bizony elég bonyolult. NÉHAYNÉ: Nem lesz ebből baj? CINTÁNYÉROS: Időnként begyűjtenek bennünket. Aztán kiengednek, és kapunk egy helyiséget, meg kapunk egy kis dohányt... Egyik műsorunkat betiltják, mondjuk itt, de vidéken mehet, sőt, a helyi tanács vendégül lát bennünket. Nekünk lelkileg szükségünk van rá, hogy undergroundnak mondhassuk magunkat, az államnak meg szántén szüksége van rá, hogy időnként dotáljon bennünket, mint undergroun- dot... Irtó bonyolult... Régen, azt mondják, sokkal szebb volt... 'mikor még cá&k a Frakkos maszekolt egyedül, illetve a nőivel... Volt neki háromnégy nője, és azokkal járt... Akkor még nem volt engedély, meg szervezés ... meg bázisszerv ... NÉHAYNÉ: Három-négy nő? Most is itt vannak? CINTÁNYÉROS: Á, ezek már... Azok már abbahagyták ... Férjhezmentek ... Meg leléptek... És hát a főnök is öregszik már, lassan. Azért bírja még. Ha esténként összefekszünk, még minden lány vele akar ... NÉHAYNÉ: Szifiliszt fog kapni ez a szegény gyerek. CINTÁNYÉROS: Hol van ő még attól... NÉHAYNÉ: ... Ha most bevisszük a kávét ...? CINTÁNYÉROS (megérti a kérdést): Hasfájás nélkül, kezicsókolom. Közben kifőtt a kávé. 50
