Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Bólya Péter: Aleti (novella)
Munkám nem volt. „Majd holnap keresünk valamit” — mondta Gerő, és rágyújtott. Megtanultam kávét főzni, a Karcsi tanított meg, azt mondta, most én leszek a kávéfelelős, mindig a legfiatalabb munkaerő szerzi be és főzi a kávét, és meg is issza a maradékot, akár kell neki, akár nem. Sose szerettem a kávét, és most mégis megittam vagy öt csészével, aztán az éjjel olyan szívdobogásom volt, hogy majdnem kiestem az ágyból. (Persze ehhez Mari is hozzájárult, itt aludt tegnap éjjel, hát egy csuda ez a nő, ravaszkodik, húzza az időt, aztán egyszerre csak kinyílik, mint egy bazsarózsa, és én eltűnők benne.) Tehát nem sóikat dolgoztam az első napon. Kávéztam, és fecsegtem, ugyanarról, mint a többiek (például Erzsi gyerekéről, pattanás van a fenekén, paradicsom kell rá). Délután Eszter rosszul lett, reszketett, habzott a szája széle, közben a Karcsi a fülembe súgta, hogy Eszternek családi problémái vannak. Aztán a folyosón még azt is elhadarta, hogy az Erzsi a Gerő szeretője, és az Anna krónikus alkoholista, mindenét elissza... Ez a Karcsi egy menyétre hasonlít. A Gerő azt mondta, hogy holnap megkapom a „feladatomat”. Az jó is lesz, köszönöm, Gerőkém. Augusztus 4. Szerda Ma volt a harmadik munkanap, történt is egy s miás, úgyhogy a másodikat nem is írom le, unalmas volt, kávé, duma, pletyka, hasonlók. Viszont... megkaptam a „munkát”. Van egy üdvözlő kártya, amit az ALETI nyomtatott, a következő szöveggel: „Kellemes ünnepeket kívánunk!” És kész. Ezt a lapot küldik el karácsonykor vagy újévkor a fontosabb embereknek, partner-vállalatoknak, külföldi cégeknek, satöbbi. Igenám, de valamilyen nagyokos, aki kinyomatta ezt a kártyát, elfelejtette odanyomattatni a vállalat nevét: ALETI. Vagyis hogy ki küldi az üdvözletét. És ez lesz az én munkám: fekete filctollal rá kell írjni 8000 kártyára, hogy: ALETI. Délelőtt kiszámoltam, hányat tudok megcsinálni egy nap alatt. Ceruzával behúztam a két vezető-vonalat, 1 cm távolságban, aztán berajzoltam a betűket: A-L-E-T-I; utána hozzákezdtem a másikhoz, s mire a ceruzavonalákat meghúztam, addigra már az első kártyán megszáradt a tinta, kiradírozhattam a vezetősort. 1 perc 2 másodpercig készült el egy kártya. Az 58 kártya óránként. A munkaidő 8 óra, 8x58 = 464 kártya. 5 napot dolgozom egy héten, az annyi, mint 18 munkanap szeptember 1-ig, 18x464 = 8352, hurrá, tehát bőven meg tudom csinálni a 8000 kártyát, amíg itt vagyak. A mai nap még nem is volt benne a számításban, de azért megcsináltam hatvan kártyát. Többet is sikerült volna, de mindig felordított valamelyik, hogy „van kávé?”. És kávét kellett főznöm. Még szerencse, hogy Eszter ma nem lett rosszul, és az Erzsi kisfiának javult a pattanása. Viszont az Anna megsúgta, hogy a Karcsi azt terjeszti rólam, hogy homokos vagyok. Először arra gondoltam, hogy jól pofiánvágom ezt a Karcsit, aztán inkább tovább vonalaztam, ALETI, ALETI, le vagytok szarva. Délután feljött Mari. Dühös volt. Azt ígértem neki, hogy felhívom dél körül, de elfelejtettem. ALETI, ALETI. ... Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy a féllábú még mindig árulja az 582
