Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Bólya Péter: Aleti (novella)

BÓLYA PÉTER Aleti Július 26. Hétfő Ma megírtam anyámnak, hogy nem megyek haza a nyáron, itt maradok Pes­ten, dolgozni fogok, kell néhány ing meg egy ruha az egyetemre (ha felvesznek). Az értesítés augusztus közepére várható, a felvételim jó volt, tehát ősztől böl­csészkar, magyar—történelem szak. Addig kiveszek egy lyukat valahol, a diák­otthonban már nem maradhatok, a gondmoknő mindennap piszkál, hogy taka­rodjak, régen volt az érettségi. Aztán van egy fogatlan takarítónő is, aki min­den reggel felébreszt: tegnap leugrottam a felső ágyról, úgy, ahogy voltam, tal­pig bőrben, a nő elsikította magát, aztán elhallgatott, nézett és várt. Megfor­dultam, és visszamásztam az emeletre. Szóval: dolgozni akarok. Pontosabban nem akarok, de fogok. Szeptemberig talán össze tudok szedni néhány ezer forintot, cipő, ruha, Marinak valami mar­haság, még soha nem kapott tőlem semmit, csórikám. Tegnap megint viszaküldtek egy versemet, a „Tavasz”-t, pedig szerintem jó. Azt írja a pasas, a szerkesztő: „Kétségtelen a költői tehetsége, de képalko­tása önkényes, szerkesztése hibás, néhol bőbeszédű és zavaros. Sok sikert kívá­nunk egyetemi tanulmányaihoz, a magyar nyelv'teljes elsajátítása sokban se­gítheti költői munkáját.” Aláírás, olvashatatlan. Kedves levél. Ügy küld el a francba, hogy még örülök is neki. Július 28. Szerda Két napig nem írtam naplót. Majd most. Kivettem egy „lyukat” a Dob utcában, havi háromszázötvenért, ás olyan bü­dös, mint egy öreg vécé. A tulajnő öreg zsidóasszony, amolyan régimódi, sálat hord a fején, és babbal etetett meg az első napon. — Bútora van? — nyöszörög­te, miután megállapodtunk. Jó. Nekem, bútorom. A szobában: két szakadt fotel, egy szekrény, fél ajtószárnnyal, egy hat­százezer éves ágy, és hely az asztalnak, ami nincs. Az ablakból a szemközti kocs­mára látok, meg arra a féllábú pasasra, aki két napja árulja az óráját a bejárat előtt. Meg kellene nézni, hogy"milyen óra. Egyébként állandóan süt a nap. Mari olyan, mint egy szép szalmakazal, szőke, dús, fényes, it’s a wonderful life that I’m living, és most megyek aludni, csaó. Július 29. Csütörtök Átnéztem az újsághirdetéseket: technikust, mérnököt, gk. vezetőt „felvesz álla­mi vállalat, jelentkezés Bunkó Bélán é szem. oszt. vez.-nél” — tehát nemmi jó. Valami érdekes munka kellene, amit röhécselve is el lehetne végezni. Mondjuk 579

Next

/
Thumbnails
Contents