Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Pier Paolo Pasolini: A holttestek összegyűjtése (vers Szervác József fordításában)
PIER PAOLO PASOLINI A holttestek összegyűjtése (LA RACCOLTA DEI CADAVERI) Tán minden, miben annyira hiszek (hittem), Tán minden, miben annyira hiszek, a bútorok ... Tán minden, miben annyira hiszek (ezen a télen), szétrohad; bizony nincs átmenet, nem volt soha, csak föltárulkozik — és aztán néma csend. Bútorok, heverésző, ücsörgő testek, papírok... Tán minden, miben annyira hiszek, rég visszavágyik (régi nyarak óta) a semmibe (amiből született); nem, nem búvóhely ez itt, nem bizony, és más búvóhely sem rejt már soha, érzem, tudom, e néma feltárulkozás után egy búvóhelyről térek meg haza, ragyog a téli nap, anyám lázas, lázas a kicsi is, talán az emberéletek, melyebben annyira hiszek, talán az emberéletek ... Lázadások a nyár ... — mondom, az Állam ellen, az a féktelen karbonári tűz, egy virágnyelv (búvóhelyen hogyan is beszélnénk?) ifjú forradalmárok fészkén a Regina Coelihez közel; én, búvóhelyek törzsvendége, mikor, hitem szerint, még élt a jövendőben egy jövő. E barlangokban most zavart vagyok: kisebbségi körökben; s nem voltam én sosem a többségnek való, se munkások közé; s most csak feszengek, mint ki nemkívánatos, ahol a jövendőnek van jövője virágnyelven beszélnek, és aki más zsargont beszél: kivénhedt és unalmas; tán minden, miben annyira hittem, megváltozott, és én már meg nem értem; ájtatos mozdulataik, akár a tenyérdörzsölés, hivatal-hangjuk, mint a sekrestyéseké, én, vén kívülálló, nem hányok semmilyen keresztet; 576
