Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Szikszai Károly: Beszélgetés Csaplár Vilmossal (interjú)
veszélyesnek minősített szemléletet hordozó irodalmi művek létrejöttét, akadályozzák megjelenését, vagy csak jelentőségét csökkentik, kisugárzását hatástalanítják. Vagy engedik, hogy e művek létrejöjjenek, megjelenjenek, hatásukat kifejtsék, s mint a társadalom annyi más tényét, elfogadják létezőnek, esetleg még a politikára való hatásuk szükségét is elismerik, a kihívásra valamilyen választ adva. Egy-egy politikai időszakot nemcsak reprezentáns írói jellemeznek, hanem az is, hogy az irodalmi művek milyen szemléleti „szórásával” képes „együtt politizálni”. A történelmi folyamat és a társadalmi fejlődés szempontjából végül is mindig azok a politikai periódusok bizonyultak lényegibbnek, melyekben ez a „szórás” nagy volt. Annak ellenére, hogy a politika minősítésének megvannak a maga külön kritériumai, a keletkező irodalom felől való megközelítésnek ez a módja, úgy gondolom, nem lebecsülendő jelzéseket ad, nem haszontalan tanulságokhoz vezet. Az ötvenes évekhez képest, sőt még a hatvanas éveknek legalábbis az első feléhez képest is, szerencsésebb helyzet alakult ki mostanra magyarországi viszonylatiban. A politika most is megteszi a maga lépéseit, de úgy, hogy köziben rengeteg féle irodalmi mű születhet, sőt a közönséghez is utat talál. Politikusaink közt nemcsak szavakban, hanem tényekben nyomon követhetően, elterjedt, hat az a nézet, hogy bár irodalmi művek „komplikációkat okozhatnak”, „zavarhatnak”, az íróik „okvetlenkedhetnek”, megéri az irodalmi sokféleség (ha nem is „mindenféleség”) hátországának fönntartása, és az itt rejlő „ellenerők” hajtóerőkké válhatnak, éppenséggel a politika céljainak eléréséhez is. Ennek az egyáltalán nem minden részletre vonatkozóan, de általában táguló térnek az igazi magyarázatát persze társadalmi, gazdasági folyamatok adják. Másrészt viszont az is tény, hogy ebből a pozitív folyamatból az irodalom számára semmi sem intézményesült. Az irodalom intézményei lényegében ugyanazok között a keretek között működnek, mint akkor, amikor az író valódi helyzete sokkal rosszabb volt. Ha elfogadjuk, hogy ez így helyes is, mivel csak a gyakorlat „torzulásait” kellett kiküszöbölni, akkor ebből az következik, hogy ha a társadalmi, gazdasági folyamatok és a nemzetközi politika újabb nagy feszültségeket termel ki, könnyen előfordulhat, hogy az író anélkül, hogy a társadalom életképességéhez, működési képességéhez hozzájáruló egyik erőként föllépve, védelmezhetné megnőtt mozgásterét, egyszer csak olyan helyzetben találja magát, ha nem is ugyanolyanban, ami a múltban se tett jót sem az irodalomnak, sem az irodalmi szükségletekkel rendelkező társadalomnak. Ezek a gondolatok elvezetnek a kérdésed másik értelmezéséhez. Az író művei által közvetett politikai tényező. Létezik egy olyan változat is, hogy az író ember közvetlen politikai lény, vagy az is akar lenni, részt kér a politikai döntések kialakításában, neki legmegfelelőbb működési formaként a politikai írást választva. Ennek a változatnak a legtisztább esete, amikor a szűk értelemben vett irodalmi életen kívül pozíciót vállal, tehát nem is írás által politizál. De ez már nem az író politikusságának a lehetősége, hanem tisztán a politika kérdéskörébe tartozik, a politikai hatásmechanizmus vizsgálata. Akárcsak az, amikor valaki a hivatalos, legális politikai formákon kívül „vállal pozíciót”, esetleg kénytelen-kelletlen. De az biztos, hogy az író, éppen azért, mert fogalmakban gondolkodik, általában a többi művészhez képest nagyobb késztetést érez arra, hogy kifejtse politikai nézeteit is. Namármost, én azért mondom mégis, hogy ez már tisztán a politikai rendszer kérdése, mert ha valóban döntési helyzetbe akarok kerülni, akkor a lehetőségeim nem „írói” lehetőségek, hanem állampolgáriak. Ami azt jelenti, hogy ha azonosulni tudok a politikai struktúra 553
