Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Simonffy András: Kompország katonái VI. Eközben Budapesten (2) (történelmi kollázsregény)
műveleti szünetet tart a Malinovszkij -hadser eg, tehát mikor érkezik el az ideális pillanat a felkelés kirobbantásához. A mi tervünk az volt, hogy Budapestet nég> körzetre osztjuk, s ezeken belül önállóan szervezzük meg a nemzet- és munkásőrség alakulatait. Szervezési és irányítási feladatokkal honvédtiszteket bíztunk meg. Folyt a munka. Bajcsy-Zsilinszky abban a pillanatban, ahogy készen álltunk, meg kívánta teremteni az összeköttetést Malinovszkijjal (és az ő útján Molotovval). Malinovszki j tói vártunk volna jeladást. Ez semmi más nem lett volna, mint valamiféle megbeszélt jel, amellyel értesít bennünket, hogy mikor indít általános támadást a főváros ellen. Utat kívántunk volna nyitni csapatai számára a pesti oldalon a Duna partjáig, ideértve azt is, hogy a legfontosabb hidak védelméről gondoskodunk. Én magam egészen pontosan a Rudas-fürdőnél az Erzsébet-híd védelmére előkészíteti akcióról tudtam, mert ebben nekem is részt kellett volna vennem. S azt is tudom, hogy a megfelelő körzetek katonai parancsnokai már ki voltak jelölve. Nekem személy szerint meggyőződésem, hogy december 24-re, mire Budapest körülzárása csakugyan befejeződött — tehát a hadműveleti szünet kérdésében Kis Jánosnak lett igaza —, a szervezkedés eljutott volna abba a stádiumba, amikor már tevőlegesen tudtunk volna a szovjet csapatoknak lehetőséget biztosítani, legalábbis a pesti oldal elfoglalására. Ügy értem: vér nélküli, vagy kevés vérrel történő elfoglalására. Tekintsd ezt személyes megítélésemnek, mert erről a kérdésről azóta is sok vita folyik. Lehet-e eldönteni egyszer is, hogy kinek volt vagy van igaza? Sajnos, mi november 22-én lebuktunk. December 24-ének napján már nem élt Kis János, Tartsay Vilmos, Nagy Jenő, és éppen ezen a napon végezték ki Szálasiék Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Mi lett volna, ha ... ? Hagyjuk ... Még annyit: Bajcsy-Zsilinszky Endre levelével a lebukást követő másnapon, november 23-án indult volna Malinovszkij főhadiszállására egy delegáció. Három- vagy négytagú. Ezzel ment volna ót a Pálffy- és a Kis János-féle katonai csoport összekötője, Radványi Imre. Tagja lett volna Szentgyörgyi Albert, a Nobel-díjas szegedi professzor, Csűrös Zoltán egyetemi tanár -(Bajcsy-Zsilinszky bizalmasa), és talán Pénzes Géza. — Itt megint igen sok, egymásnak ellentmondó, hézagos és bizonytalan adattal találkoztam, még a történetben szereplők részéről is. Apám november 13-i útjáról tudtál akkor? — Tudtam róla, hogyne. Én személyesen nem álltam kapcsolatban édesapáddal, ő -más vonalon szerveződött be a mozgalomba. De azt tudom, hogy azok a politikusok, akikkel néki mint katonának kellett volna mennie, valami autódefekt miatt nem értek oda a megbeszélt helyre, s így ő egyedül repült át a Török Jóska-vezette gépen. Ennek a repülőgép-lopásnak volt aztán az a következménye itthon, hogy a hasonló feladatokra beszervezett többi pilótát lefogták. Név szerint Krúdy Ádámot, Szemes Istvánt, Tímár Pistát és Budai Lajost. Ezzel az átj-utásnak ez a — körülményekhez képest egyszerű és gyors — módja megszakadt. Hamis és valótlan tehát minden olyan feltételezés, amely szerint a november 23-i delegáció is lefestett felségjelű, lopott géppel ment volna. Akkor ez a körülmény megnehezítette a helyzetet, viszont a következmény az, hogy a pilótáknak végül is szerencséjük volt, mert Török Jóska és apád átmeneteiét sikerült egyéni akcióként beállítaniuk, így később nem kerültek velünk együtt statáriális bíróság elé. Hiszen semmit sem lehetett érdemben rájuk bizonyítani. Apád kit vitt volna magával? — Az összefügések ismeretében az már világos, hogy ő, bár a katonai el538
