Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Simonffy András: Kompország katonái VI. Eközben Budapesten (2) (történelmi kollázsregény)
ezt oly sokan s oly egyszerűen ma is elintézni vélik. Ma már tudjuk, és ebben a kérdésben semmiféle homályos pont nincs: Horthy Miklós az ilyen-olyan, de független magyar állami lét jogfolytonosságát átruházta a németeknek felkínálkozó, idehaza nálunk addig jószerével megmosolygott akarnokra, Szálasi Fe- rencre. Mintha a Harmadik Birodalomhoz való csatlakozásunkat írta volna alá, a sír szélén. Világossá vált mindenki számára, hogy a vesztes háború után a németekével azonos megtorlásban lesz majd részünk. Az elkésett, de a kibontakozás szempontjából még mindig idejében történő szembefordulás helyett tehát huszonnégy óra leforgása alatt ott találtuk magunkat az utolsó szövetséges, az utolsó csatlós szerepében, rohanva a teljes pusztulásba (erkölcsi és fizikai értelemben egyaránt), Szálasi szekeréhez kötve. Sorsát a nemzet már semmiféle törvényes formában nem befolyásolhatta. A Magyar Frontnak és a katonai ellenállási mozgalomnak tehát egyik legfőbb célja volt annak bebizonyítása, hogy a Szálasi-féle hatalomátvétel gengszterfilmbe illő trükk csupán, egy jelentéktelen kisebbség felajánlkozása Hitlernek, nem tükrözi a magyar nép nagy többségének akaratát... és így tovább, tehát államjogilag nem tekinthető a magyar jogfolytonosság képviselőjének. A leendő békeszerződések asztalához — ha vesztesként is, de — egy független, immár demokratikus (és létező!) Magyarország képviselői akartak leülni. Ilyen értelemben kapott tehát nagy hangsúlyt a jogfolytonosság kérdése. Csoda-e, ha egy újabb Trianon lehetőségére gondoltak sokan? Csoda-e, ha a XIX. század magyar irodalmának víziói jelentek meg az emberek tudatában: nemzethalál... Sír, amelyet embermilliók vesznek körül... Kis János azonban nem beszélt sem jogfolytonosságról, sem víziókról. A két párhuzamosan folyó szervezkedés összehangolását remélte. Pálffyék viszont arra figyelmeztettek, hogy az időhúzás csak a mozgalom felszámolásának veszélyét hatványozza, s hogy konspirációban járatlannak tartják a szervezkedésben részt vevő tisztek egy részét, 's ez csak növeli a kockázatot. De végül megegyezés született: Kis János és Pálffy György abban állapodtak meg, hogy a vitás kérdés eldöntését a Felszabadító Bizottság vezetője (Baj- csy-Zsilinszky Endre) elé terjesztik, és annak döntését fogadják el kötelezőnek. Kis János aztán néhány nap múlva közölte velünk Bajcsy-Zsilinszky Endre döntését, amely salamoni volt: a kommunisták folytassák a szabotázsakciókat, Kis János pedig dolgozzon továbbra is a felkelés megfelelő időben történő kirobbantásának előkészítésén. Újabb levéltári források (Pintér István közlésében) arról tanúskodnak, hogy ennek a kompromisszumnak létrejöttében jelentős szerepe volt Rajk Lászlónak is, akiről én akkoriban csak annyit tudtam, hogy létezik egy „Kirgiz” fedőnevű kommunista politikus, aki vezető szerepet játszik a mozgalomban. Ez volt tehát az a bizonyos megosztottság, amelyet aztán sokan máig tovább variálnak. Olvasom például, hogy Nagy Jenő szovjetbarát vonalon állt, Kis János, Balássy Miklós és én angolbarát vonalon ... De ez már ostobaság. Ki beszélt már akkor, Szálasi hatalomrajutása után, angolszász-orientációról? Hiszen korábban már maguk az angolok közölték velünk, hogy fegyverszünetért is csak a Szovjetunióhoz fordulhatunk! Hogy nem voltam kommunista? Az egészen más lapra tartozik. De azt állítani, hogy abban a helyzetben belső ellentétek lettek volna a mozgalom vezetésében ... Ebből egy szó sem igaz. Katonai vonatkozásban abban az egy kérdésben volt eltérő Kis János és Pálffy György véleménye, hogy mennyi had537
