Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Simonffy András: Kompország katonái VI. Eközben Budapesten (2) (történelmi kollázsregény)
javában folyt a fegyver- és lőszerszállítás, elosztás. De erről ott szó sem volt, csak erről az egy mozzanatról, hogy Kis János kevesebb szabotázsakciót kért Pálffy Györgytől, és csak azért, mert úgy érezte, hogy a mozgalom szervezése döntően új szakaszhoz érkezett, amikor mindenáron csökkenteni kell a felszámolás veszélyét. Kis János elképzelése éppen az volt — a hadsereggel kapcsolatos tervek meghiúsulása után (hiszen az nemcsak többszáz kilométerre, de német és nyilat parancsnokságnak alávetve, és a hadműveleti zónák mögé szorulva éppen a bekerítéstől félt) —, hogy az egyébként szociáldemokrata irányítás alatt álló szakszervezetek mozgósítható munkásságára támaszkodik, megbízható honvédtisztek irányításával. Ebben a pillanatban a szervezettség volt a döntő kritérium, s ez a munkástömeg látszott a legmegbízhatóbb bázisnak. Nem titok ugyanis, hogy az illegalitásba szorított, üldözött kommunista párt Budapesten akkoriban még nem tudott nagy tömegeket csatasorba állítani, ahogy az sem titok, hogy a nyilaskeresztes propagandának erős hatása volt a munkásság egyes csoportjaira. Hozzájárult ehhez, persze, az is, hogy a nagyüzemek (amelyek jelentős része a hadiiparnak dolgozott) fokozott ellenőrzés alatt álltak, a mozgalom számára nehezen megközelíthetően. A helyzet pedig zűrzavaros. A pesti polgár kétségek között vergődik, tanácstalan vagy éppen a menekülésre gondol. De menekül már a Szálasi-kor- mány is az anyaország, a Reich félé. Egységes vezetésről régóta nem beszélhetünk — fejetlenség, félelem. 6. Juhász Gyula történész: ......a közép-kelet-európai országokban nem egyformán adottak a korabeli mozgáslehetőségek. Nálunk volt a legnehezebb összekapcsolni a nemzeti célokat és az antifasiszta küzdelmet. Végtére is a környező államokban annak idején elég volt az, ha valaki lengyelnek, csehszlováknak vagy jugoszlávnak érezte magát: a nemzeti érzés elégségesnek bizonyult a Hitler elleni harchoz. Nálunk a nemzeti érzés kevés volt az antifasizmushoz, ehhez legalábbis demokratának kellett lenni.” — Ki fog itt fegyvert fogni? A szakszervezeti mozgalom bevonásával csak a szervezett munkásságra gondolhatattunk. Nehezítette a helyzetet, hogy a németek, ha meg is tűrtek a főváros területén magyar hadtesteket, csak a peremeken. (És lám, még ilyen körülmények között is meg tudott alakulni Variházy Oszkár vezetésével a Budai Önkéntes Ezred, és becsülettel kivette részét a budai vár körüli harcokból!) Egyszóval természetes, hogy Kis János, aki nem ideológus volt, hanem katona és hazafi, mint egyetlen ütőképes bázisra, a munkásságra gondolt. Nem utolsósorban azért is, mert ez egyben az ipari létesítmények védelmét is jelentette volna. Tehát a front gyors átvonulásával a termelés mihamarabbi megindítását, értékeink megőrzését. Szó sem volt itt bizalmatlanságról vagy félelemről. Akikben ez még mindig élt a szervezett munkássággal szemben, azok mások voltak. Tehát mi derült ki itt, a Hársfa utcában? Az, hogy két különböző elképzelés, két párhuzamosan folyó törekvés keresi, de nem találja meg a közös nevezőt. — összefügg ez valamiképpen az annyit emlegetett jogfolytonosság kérdé— Hogyne. De ez a jogfolytonosság ebben a pillanatban nem (és egyértelműen már korábban sem csak) a Horthy-rendszer átmentését jelentette, mint sével? 536
