Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 7. szám - Eörsi István: A bécsi erdőben (novella)

gosokkal, és a forradalmárnak nem marad más lehetősége, mint hogy egybeszervezze azokat, akik változásra sóvárognak.”

Schilling ötöt tapsol, mire előlép a már ismert hadnagy. Papírt és írószert hoz, és némán leteszi a fogoly elé a rönkre. „Utolsó mondatait beismerésnek veszem — szól Schilling —, örvendek, hogy végre hallgatott a józan ész szavára, írja össze, kiket szervezett egybe, milyen célból, milyen módon és milyen eszmei feltételek alapján.” Ezzel feláll, és határozott léptekkel elvonul a fák közé. Az átszellemült arcú hadnagy a fogoly mellett marad. Ez sebesen írni kezd, és közben anélkül, hogy tolla egy pillanatra megpihenne, tovább fejtegeti az iménti témát. A monarchiát egy napon sülő kutyatetemhez hasonlítja, Magyar- országot pedig anakronisztikus megyei szervezetével, szűkagyú, önző uralkodó rétegével történelemből kipottyant rémálomnak nevezi. „Könyörgök, hallgasson — kérleli időnként sírós hangon a hadnagy. — ön csodálatos ember, és én nem akarom folyvást följelenteni. És tépje össze a vallomását, ön is tudja, hogy Schilling nem tartja meg a szavát.”

Négy órakor, amikor már ismét ferdén süt a nap, a hadnagyot a vadászruhás váltja fel. Beszélgetés nem alakul ki, a fogoly szótlanul ír tovább. Halk suttogás, majd szóváltás hallatszik a lombok közül, a hadnagy izgatott, fiatal hangját meg-megszakítja Schilling vontatott beszéde. Nagysokára — a fogoly a tizenhatodik oldalnál tart — Schilling ismét előlép, és felszólítja, hogy vallomását egészítse ki annak a beszélgetésnek a szövegével, amelyet a hadnaggyal folytatott. A fogoly, anélkül, hogy abbahagyná az írást, felajánlja, hogy ameny- nyiben bűntársaival együtt kegyelmet kap, röpiratot szerkeszt, amelyben megcáfolja a francia alkotmányt, és feltárja az európai hatalmak Habsburg-ellenes fondorlatait. „Mindezt az uralkodó iránt érzett szeretetemtől és hazafiasságomtól vezérelve teszem” — fűzi hozzá. Ebben a pillanatban a hadnagy a tisztásra rohan, eldobja puskáját és sapkáját, „Szégyen, szégyen”, kiabálja, és el akar tűnni a szemközti bozótosban. Egy lövés dördül, a hadnagy a földre zuhan, a vadászruhás újra tölti, majd visszateszi pisztolyát a zsebébe. Schilling kettőt tapsol, katonák lépnek elő, és kiviszik a tisztásról a hullát. A fogoly tovább ír, orrából vér csöpög a papírra. „Jobban szeretném azonban — mondja vontatottan —, ha inkább a francia alkotmány előnyeiről győzhetném meg az uralkodót.” Schilling nem válaszol, a fogoly körmöl tovább, a vadászruhás a lebukó napba néz.

526