Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - MŰVÉSZET - Bertalan Lajos: A forum és a manuskripte - Feljegyzések a Grazi Műhely két évtizedéről

jában még mindegyik ágazat híveinek egyaránt tetsző programmal, s természetesen még senki sem láthatta előre, melyik emelkedik majd a többi fölé rangban, fontosságban, sorrendben a következők közül: 1) képzőművészet, 2) film, foto, 3) építészet, 4) technika, 5) irodalom, 6) természettudományok, szellemtudományok, 7) zene, 8) színház, kabaré, 9) sajtó, rádió, könyvkiadás... Az akkor 36 éves Emil Breisach, a Fórum első elnöke Hergouth Scheuer és Haysen közreműködésével megteremtette a feltételeket a rendszeres szakmai összejövetelekhez, a senki önállóságát nem veszélyeztető és feszélyező szervezeti élethez. S mivel ő maga is, akárcsak az elnökség említett három taigja író és költő, egy pillanatra sem volt vitás, hogy az irodalom kiverek- szi magának a megfelelő helyet és rangot ebben a csoportosulásban.

Különösen attól kezdve vált ez bizonyossá, amikor Alfréd Kollenitsoh, az akkor 29 éves tehetséges lírikus, grazi gámnázáumá irodalomtanár, egyébként a Grazer Gruppe néven ismertté vált írócsopart tagja lett a Fórum elnlöke. Breisach ugyanis időközben lemondott, mert kinevezték az ORF, az Osztrák Rádió és Televízió stájer tartományi stúdiójának intendánsává. A Farum 1960. november 4-d megnyitójára Kol- leritsh és Hergouth együttes erőfeszítése, valamint Waldorf közreműködése révén megjelent a manuscripte első száma. A prózai hangzású és tüntetőén kisbetűs cím (amit egyébként az osztrák lapok teljesen rendszertelenül nagybetűs formában is írnak: Manuskripte) is jelezte, hogy itt valami egészen egyszerű és kizárólag irodalmi ügyről: írástermékről van szó, kéziratról. Közlésre szánt kéziratról. Az első szám egyébként a Forum Stadtpark épületének egyik pinoekaimréjáham, kézi meghajtású gépen készült, a gépet lelkes diákok hajtották, önkéntes (mondanánk: társadalmi) munkában. Csak jóval később, a hadmadik számtól kezdve nyomtatják a folyóiratot. Honoráriumot sem akkor nem fizetett a közölt írásokért, sem azóta, mégis hamarosan kiderült: ezeken a hasábokon „ingyen” megjelenni kitűnő befektetés, gyorsan és többszörösen megtérülő vállalkozás. Ezt persze az első szám megjelenésekor még senki sem sejthette. Nemcsak azért, mert 'kizárólag verset közölt többnyire ismeretlen fiataloktól, akiknek nagy része azóta teljesen kiesett az irodalom rostáján, de már csak azért sem, mert tényleges programra, netán zászlóbontásra vagy elkötelezettségre semr miféle utalás sem volt. A második szám azonban — Grete Scheuer tanulmánya szerint — valóságos kihívás volt az akkori grazi irodailombarátok számára. A költészet monopóliuma természetesen megszűnt, közölte a folyóirat Georg Jánoska emlékezetes esszéjét A művészet nyelvéről (Zur Sprache der Kunst), s egy sor bécsi vagy a becsi csoporthoz (Wiener Gruppe) közelálló szerző írását: Conny Hannes Meyer, Konrad Bayer, Andreas Okopenko, Gerhard Rühm, Friedrich Aichleitner és H. C. Airtmann munkáit.

A manuskripte második számából áradó friss légkör, a több műben jellegzetesen érvényesülő, konkrét poézis éppen azokban keltett méltatlankodásit, akik a folyóiratot anyagilag támogatták. Kolleritsch visszaemlékezése szerint — mint a Literatur in der Steiermark 1945—1976 című kötetben olvasható — a második számot az egyik stájer takarékpénztár pénzén adták ki. Ezt a szíves nagylelkűséget a szerkesztők a füzet hátlapján néhány sorban meg is köszönték. Amikor azonban a takarékpénztár igazgatója beleolvasott a folyóiratba, botrányt csapot:, s a megszeppent szerkesztők, kiadók kénytelenek voltak a hátlapon kinyomtatott köszönő sorokat gondosan leragasztani. „A cenzúra fellépett, a frontok kirajzolódtak” — így a főszerkesztő. S mi vei a folyóirat akkor is ró volt, ma is rá van utalva a pénzügyi támogatásra, az állami vagy városi szubvencióra, kezdettől fogva küzdenie kell a finomabb vagy — néha — kevésbé finom befolyásolási, ráhatást vagy éppen cenzúráié törekvések ellen.

Noha egyetlen irodalmi vagy művészeti irányzat, áramlat, stílus szócsöve, elkötelezettje nem lett, a már említett konkrét költészet számára nyitottabb, az avant- garde jellegű munkák számára inkább elérhető, a hangnem inkább merész, újító vagy kirívóan furcsa, mintsem szokványos, netán régimódi. A harmadik számitól kezdve egyébként nem sokszorosítva, hanem nyomtatásban jelenik meg, 1972-lg évente három, attól kezdve pedig négy számmal. Vonzását, hatását, sikerét és befolyását a német nyelvű irodalomra a szerzők és művek részleges felsorolása is bizonyítja. Itt tűnt fel Hans Trümmer (1968-ban) első írásával, még ugyanabban az évben Peter Matejka

510