Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - MŰVÉSZET - Péntek Imre: Ipari művészet vagy ipari forma? - Elmélkedés Koczogh Ákos Szép tárgyak dicsérete című könyvéről
A design kihívása elől valóban nehéz kitérni: a szeműnk előtt zajló vizuális „forradalom” alapjaiban bolygatja meg évszázados beidegződéseken nyugvó jelfaultú- ráwkait. Válaszolnunk kell a ránk zúduló tárgyözön „megszólításaira”; a mindennapi környezet és szokásaink, életmódunk új párbeszéde formálódik a különféle használati technikák elsajátítása folytán. A kihívás az elmélet terén is jelentkezik: a tömegigényekre szabott típustárgy vizuális értelmezése körül igencsak szélsőséges véleményeik csapnak össze. A gépekre való formatervezés minősítésével is bajok vannak: racionális mérnöki munkával vagy intuíciót, kreativitást igénylő, művészi tevékenységgel állunk szemben? A Bauhaus fellépése, elméleti és gyakorlati működése óta egyre bizonyosabb: a technikai forma mind jobban elkülönböződött, ellentétbe került a kifejezésre, kiformálásra irányuló szándékokkal, a funkcionalitás kiteljesítése a külsődleges díszítéssel, a kötöttségeket vállaló szükséglet-szolgálat a művészi fantázia korláttalanságával. Ennek figyelembevételével aligha érdemes az ipari formát a képzőművészet körébe vonni; s mindazt az újdonságot, amit hozott, egyszerűen elimináini abból a megfontolásból, hogy a besorolás elől miniden akadályt eltüntessünk. Koczogh Ákos pedig éppen ezt műveli. Ügy tud csak érvelni a design értékei mellett, hogy kimutatja: az ipari tárgyak semmiben sem különböznek az egyedi iparművészeti alkotásoktól. Tehát az új nem egyéb, mint ismert régi. A következő jellegzetes megfogalmazás ezt kívánja alátámasztani: „Nincs napilap, hetilap, folyóirat, amely valamilyen formában ne foglalkozna az ipanművészettel, legyen az akár egyedi, akár sorozatgyártással előállított »iparművészeti« alkotás, amelynek értékét a használhatóság melleti szépsége, vagyis művészi értéke is meghatározza” Ahány mondat, annyi ellentmondásra ingerlő megállapítás! A sorozatgyártás végeredménye sem nem iparművészeti, sem nem művészeti alkotás, hanem első megközelítésben használati tárgy, mely az exkluzív igények helyett a tömegigények kielégítésiét célozza. A művészi forma —ahogy Braun-(Féld weg fejtegeti — a puszta szükségszerűség felett áll, s a nembeliséget fejezi ki. A soro- zatgyártmány „lelke” pedig a szabvány, amely elhanyagolja az egyéni szükségleteiket az általános szükségletek kielégítése érdekében. Minden terméknek, amit ipari forrnának nevezünk, tartózkodnia kell a kiérlelt egyéniség jegyeitől — Braun-Feldweg szellemes megállapítása szerint. De hivatkozhatunk hazai forrásra is. A Realizmus a képzőművészetben című tanulmánykötetben Ernyei Gyula a következőképpen összegzi mindazt, ami a design fogalimánák különböző értelmezéséből leszűrhető: „Egy gyártmánynak ilyen módon igencsak más 'jelentésstruktúrája van, a valóság más metszetének más módon való kifejeződése, mint az emberi alkotótevékenység egyéb területei, elsősorban a mimetikus művészetek, sőt mint a hagyományos iparművészet.” A magyar ipari forma egyik eredeti (és. igen eredményesen dolgozó: Munkácsy-díjas) alakja, Karmazsin László még távolabbra merészkedik: „...a formatervező munkája az ember és tárgy között lévő kapcsolatok minőségének optimalizálására irányul”. A produkció és reprodukció elhatárolása tehát elemi érdekünk, ha 'tisztázni akarjuk a meglévő különbségek mibenlétét. Világos, hogy a „szabad alakítás”, az individualitás kiteljesítése nem a szabványokkal, technológiával, a kereskedelem elvárásaival megkötött folyamatokban fog helyet találni. Hányszor kell feláldozni nem csupán az esztétikus megjelentést, hanem a funkcióbeli tökéletességet is a gazdaságosság szempontjainak! Hogy az ipari „esztétieizmus” — tehát a szépség miniden áron való érvényesítését — mennyire nem tekintik céljuknak a designerek, arra álljon itt néhány példa. „Az ipari termelés átalakítása, melyre törekszünk, nem esztétikai probléma...” (Wilhelm Wagenfeld). „A szépség nem tartozik az ipari formatervező elsődleges céljai közé.” (Henri Dreyfuss). Koczogh Ákos -— bár elvileg elhatárolja magát a „styling” (a szerkezeteket divatos külsővel való öltöztetés) álláspontjától — mégis, az ipari forma sajátosságainak 505
