Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Baka István: A völgy felett lebegő lány (színjáték)
2. jelenet Szín: középső színpad Táj hófúvásban. Bebotorkál az Idegen. Nehezen halad előre az erős szélben, botladozik a hóbuckák között. Ereje fogytán van. Láthatólag eltévedt: egyre szűkülő körben mozog. Csak néha villan meg az arca, de így is felfedezzük rajta a változást: vonásai megszilárdultak, kifejezése megkeményedett — tíz évvel látjuk idősebbnek, mint az első részben. Rövid monológját ordítva mondja el, de hangja így is alig tud áttörni a hóvihar zaján. IDEGEN: Fellázadt angyalaidat égetted el, Uram, mennyed krematóriumodban? Fehér hamvaikat szórtad az Űr hidegébe, hogy forgószélként -kavarogva lecsapjanak a földre? Csontízű ez a hófúvás, csontszilánkok marják fel arcomat, kiégett szárnyak fehér pora a nyelvemen, angyalaid olvadnak széjjel rajtam — vergődöm, Uram, mint pokolbéli tűz. Szám csontot őrölő malom. Elsüllyedek a paradicsom 'kihűlt hamujába. Ujjaim tojásból 'kibújt 'kígyók, tekeregnek angyalhajban, mely az irtózattól megőszült. Féreggé lettem a fehérség tömegsírjában, féreggé, aki zabái, mí g meg nem mérgeződik, fulladozva. CSAK ANNYI CSÖNDET ADJ, HOGY BELÉDERMEDJEK, ISTEN! Végigzuhan a hóban. Néhány másodpercig még kavarog a szél, aztán egyszerre csend lesz. Az Idegen arcát megvilágító halvány fénysugár is kialszik. Teljes a sötétség. 3. jelenet (AZ IDEGEN ÁLMA) Szín: mindhárom színpad Éjszaka. Az Idegen dermedten fekszik a középső színpadon. A felső színpadra vezető lépcsőn megmoccan valami — eddig rongycsomónak véltük —, Mária Magdolna emeli föl a fejét egy reflektor keskeny fénypászmájában. A fény lassan lecsúszik róla, és az alsó színpadot pásztázza. Látjuk a kifordult tagokkal heverő kirakatbabákat, aztán a fény a színpad jobb sarkába kúszik: előgördül a Léggömbárus rokkantkocsija. A Vándort vonszolva maga után végighalad a színen. Amikor eltűnik, az eddig őt követő fény viszsatér középre: a Kirakatbabák előtt a földön megcsillan a Léggömbárus kése; az imént ejthette el, most úgy rémlik, a koppanást is hallottuk. A fény átugrik Mária Magdolna arcára. Mária Magdolna havat vesz a kezébe, és letörli vele arcáról az öregasszonyráncokat, leveszi kendőjét, és hosszú haja végigzuhan a vállain. Feláll, leveti az öregasszonyruhát — a Lány áll előttünk csillogó fémszálakkal átszőtt, világoskék mezben, amely karjait és vállait fedetlenül hagyja. Az átváltozás után a Lány — a fényt követve — elindul a kés felé. Átlép az Idegenen, megkerüli a Kirakatbabákat, és felveszi a kést. Felmutatja, majd beleszúrja az egyik tenyerébe. Ezután odalép az Első Kirakatbabához, és tenyerét annak tenyeréhez szorítja. Az Első Kirakatbaba megmozdul, lassan felkel. Ekkor a Lány a Másodikhoz lép, aztán a Harmadikhoz, Negyedikhez. Mindegyikük tenyeréhez odaszorítja a magáét, és a Kirakatbabák sorra feltámadnak, egyre emberibb mozdulatokat tesznek, egymást tapogatják, beszélnek egymáshoz, de most nem halljuk a hangjukat. A Lány közben elindul visz- szafelé, mozgása egyre légiesebbé válik. Elmegy az Idegen mellett, és melléje teszi a kést. Fellép a felső színpadra, melynek függönye résnyire szétnyílik, és a magasba emelkedik. A fény követi a Lányt, s amint eltűnik, kialszik. A felső színpad függönye visszazárul. A Kirakatbabák a vaksötétben észrevétlenül hagyják el a színpadot. 4. jelenet Szín: középső színpad Táj hófúvás után. Az Idegen élettelenül fekszik a hóban. Balról betámolyog az Első Részeg. ELSŐ RÉSZEG: Hahó, testvérek! Ha493
