Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Baka István: A völgy felett lebegő lány (színjáték)
hóóó...! Hol vagytok?... Senki sem válaszol. Ismét hahózik. Messziről halk visszhang jelel, aztán lépések csikordulnak a havon. Jobbról belép a Második Részeg. MÁSODIK RÉSZEG: Sötét és huzatos ez a vidék, akár az Isten orrlika. Hahó, van itt valaki? ELSŐ RÉSZEG: Te vagy az, Józsi? MÁSODIK RÉSZEG: Feriké, cimborám, hát nem estél szakadékba? (összeölelkeznek, a Második iRészeg pálinkásüveget vesz elő, isznak) ELSŐ RÉSZEG: Mintha csengettyűket nyeltem volna, rézízű a nyelvem. MÁSODIK RÉSZEG: Nekem meg mintha dunyíhaitöllal volna 'kitömve a hasam, mocskos érzés, ha felböfögöm. ELSŐ RÉSZEG: Hát a Bandi? MÁSODIK RÉSZEG: Nem tudom. Az orromig se láttam abban az átkozott hóviharban. Még az a szerencse, hogy a pálinka nálam maradt. ELSŐ RÉSZEG: Adjál még! (mohón iszik) Megint lépteket hallunk. Jobbról betántorog a Harmadik Részeg. Amikor meglátja társait, megörül és oda akar jutni hozzájuk, de már a zelső lépésnél elbotlik és végigterül a havon. Az Első és Második Részeg nagy nehezen jelsegíti, majd mindhárman letelepednek, és — az üveget körbeadogatva — beszélgetni kezdenek. Ugyanaz a ruha van rajtuk, amit a vendéglői jelenetben viseltek, de mostanra teljesen elrongyo lódott: a zakók válltömítése jelszakadt, a hiányzó gombokat biztosítótűk pótolják. Kabátot egyikük se hord. : HARMADIK RÉSZEG: Végre! Már azt hittem, a folyóba vesztetek. ELSŐ RÉSZEG: Nesze, igyál! HARMADIK RÉSZEG: Hát van még? MÁSODIK RÉSZEG: Tíz éve nem fogy -ki ebből az üvegből a pálinka, pedig még sohasem töltöttem utána Varázslat, én mondom nektek, varázslat. ELSŐ RÉSZEG: Ne is fogyjon, mert én már nem akarok többé kijózanodni. HARMADIK RÉSZEG: Felejtsd el! ELSŐ RÉSZEG: Nem lehet azt elfelejteni. És neked sem, mert a te késed volt... HARMADIK RÉSZEG (éppen ivott, ijedtében jélrenyel): Mi-miket beszélsz! Én sohasem hordok magamnál kést. ELSŐ RÉSZEG (a Második Részegre mutat): Akkor a tied. MÁSODIK RÉSZEG: Hogyhogy az enyém? Hiszen annak fanyele volt, az enyémnek meg... (előveszi a bicskáját és hadonászik vele) gyöngyház. Én csak arra emlékszem, hogy felkaptam ezt az 'üveget, és elfutottunk. Hát nem, Bandi? ... hát nem? HARMADIK RÉSZEG (bólint): És már .tíz éve bolyongunk együtt a világban. Talán már el is felejtették, talán mér haza is ... (a társaira néz, várja, hogy megerősítsék, de azok hallgatnak) ELSŐ RÉSZEG: Én sohasem fogom elfelejteni azt a pillanatot. Soha, míg csak élek. (feláll és beszélni kezd, a többiek megadóan hallgatják) Egyetlen pillanat volt... Amikor fölkaptam a késit, neki a rémülettől olyan nagyra .tágult a pupillája, mint az az egész terem, vagy még nagyobbra... és én egyszerre megláttam benne mindent... és nemcsak láttam, hallottam is ... de már későn, mert a kés útban volt a szíve felé... láttam egy kisfiút, aki egy hatalmas fekete tábla előtt áll, és hasztalan próbál letörölni valamit... kezében a spongya, szorongatja, és egyszer csak a krétától mocskos víz helyett vér csordul ki a spongyából... vércseppek hullanak a kisfiú fehér tornacipőjére... aztán magas kerítés mellett fut 'lihegve, csapzott haja a szemébe lóg, már nem lát semmit ... valaki elgáncsolja, röhögés hallatszik és kövek puffanása... és akkor érzem, hogy a kés áthatol a zakója szövetén, a bélésben kicsit lelassul, felhasítja az inget, és beleszalad a húsba... és a szemekben fény lobban, fehér há- lóinges nő fut be egy szobába, becsapja az ajtót, és kiabál, nem, nem jöhetsz be, hagy j békén, és kulcs csikordul... nem, a kés hegye ütközött a bordájába. .. megreccsen a csontja, mint ami494
