Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Kunszabó Ferenc: "Homály és tévedés" - Széchenyi István eszmerendszere IV.

adósságból. Ez Magyarországon kívül voltaképpen rendelet kérdése, itt azonban a rendekkel kellene megegyezni.

Ezért kerül az 1811-ben összeülő diéta elé olyan királyi leirat, amely az állami vásárlásokat papírban határozza meg, az adót viszont ezüstben. Ráadásul a közvetlen és sürgős államadósságot jelentő 212 millió váltócédulának csaknem a felét, 100 milliót is Magyarországnak kellene fizetnie, ezüstben, és csak a többit a birodalom egyéb részeinek!...

Az aránytalan elosztást a rendek nem fogadják el. Tagadják azt is, hogy a monarchiában föltétlenül egységes pénzrendszernek kell lennie. Ferenc válaszul az alkotmányban biztosított jogára hivatkozik. A rendek nem tagadják, hogy a váltócédulák ideiglenes forgalmát Ferenc „királyi jussa erejével rendelte”, de ezek visza- váltásának módját „már sem a polgárt társaság céljával, sem a mi sarkalatos törvényeinkkel meg nem egyeztethetjük; mert ha a papíros- és váltópénz szabad tetszés szerint kezeltethetik, ez a polgárok jogaival összezavartalak, s a leszállításról teljes egyenességgel valljuk, hogy mindenek tulajdon vagyona bizonytalanná lesz”.

így egyesül ismét a nemesi birtokos érdeke a városi polgáréval, az adófizető parasztéval, s ez adja az erőt, hogy végig ellenálljanak az udvar kívánságainak. Hanem hiába törekszenek olyan törvények kidolgozására, melyeknek segítségével ellenőrizhetnék a modern állam pénzügyeit, a király elutasítja ezeket. Ezért oszlanak szét dolgukvégzetien — s ezért nem hívja össze őket a király egészen 1825-ig.

Közben azonban, s különösen Napóleon leverése után, Bécs újra fölerősíti a magyarellenes propagandát, hogy megnyerje a közvéleményt az újabb általános támadásnak. És a terv, hitük szerint, sikeresen halad előre:

— 1817-ben elrendelik, hogy a tábiabírák székhelyükön tartózkodjanak, s lehetőleg ők intézzék az ügyeket, hogy fölöslegessé váljanak az alkotmány megyei védelmező testületéi, a közgyűlések.

— Később ugyanezt rendelik a király által kinevezett főispánoknak, hogy azok hatalmi szóval (az egyes esetekben alkalmazható „vétó a király nevében”) mondjanak ellent a közgyűlési határozatoknak.

— 1819-ben a király elrendeli a kisnemesek személy szerinti szavazati jogát, egyidejűleg a főispánok pénzügyi alapot kapnak e voksok megvásárlására („Igyunk a király egészségére!”), hogy a kellő történelmi tudattal és közjogi ismeretekkel nem rendelkező „bocskorosokkal” ellensúlyozza a művelt, képzett középnemességet.

— Az azonban így sem hajlik. Ekkor szedik, elő a régi módszert: a renitenseket a király maga elé idézi — most mór azonban nem csoportosan, mint Széchényi Pál idején, hanem egyenként. A hívást megtagadni nem lehet, mert felségsértésnek számít. Azonban sokan megtalálják a módját, hogy engedelmeskedve is kifejezzék ellenállásukat. Így például egy Trencsén megyei tisztségviselő, bizonyos Borsiczky István az idézést átvéve Budára utazik, s a helytartótanácsnál írást adat magának, hogy a helyén kereste a magyar királyt, de nem találta,

— 1820-ban Ferenc körutat tesz az országban, hű fiainak nevezi általában az ország lakóit, de külön gesztusokkal él a középnemesség felé. így próbálják kitapogatni a közhangulatot.

— Egyidejűleg kezdenek összevonni nem magyarnyelvű ezredeket az ország stratégiai pontjain. (A titoktartás oly nagy, hogy még a Metternich családhoz járatos Széchényiek sem tudnak róla.) Ráadásul e szempontból segítségükre szolgál, hogy a tizes évek végén új szabadságmozgalmak kezdődnék Európában, s a Szent Szövetségben vállalt szerep alapján Ausztriára jut az olasz „rend” helyreállítása. Ennek ürügyén a magyar ezredeket még a határok közeléből is elvonják. Széchenyinek például Galíciába kellene masíroznia a debreceni székhelyű ezreddel. Ö azonban hamarost szabadságot kér, mert most már nem tekinti üres fecsegésnek Villata tábornok szavait, és Bécsbe indul, hogy (tisztába jöjjön a helyzettel.

— Erre nemsokára módja is nyílik, mert kezdődik az udvar nyílt támadása: Eleddig a kormány újoncot csak a törvényben megszabott mértékben szedett, s adót sem többet. 1821-ben azonban, hivatkozva a háborús szükségletre, felemelik az újonckere471