Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5-6. szám - Kunszabó Ferenc: "Homály és tévedés" - Széchenyi István eszmerendszere IV.

tek között tovább ne fejlődhetne. Ezeken a helyeken nem az új gazdasági-társadalmi erők hatnak ellenállhatatlanul, hanem éppen a nemzeti hatalmak döntenek felülről, a saját nemesség megfékezésére, a további közipontosítás erősítésére, no meg a társadalmi robbanás megelőzésére. Ennek legtipikusabb példája lesz majd az 1861-es orosz birodalmi jobbágyfelszabadítás, ahol ehhez a társadalmi-gazdasági fejlettség távolról sem volt meg. — Ezek a megoldások azonban éppen ezért , nem teljesek, s a kapitalista fejlődés nem „egészséges”, és az majd a XX. század elején okoz gondokat e hatalmaknak.

Hanem bennünket az osztrák birodalom érdekel, ahol a rendi kiváltságok és a jobbágyi intézmény fokozatos és részleges megszüntetése tipikusan a második változatba sorolható: amikor Mária Terézia idején az örökös tartományok nemessége vállalja az adózást, és vagyona végrehajtható lesz, akkor ott az ipar fejlettsége meg sem közelíti az angolt, a hollandot, de még a franciát vagy a németet sem. S éppen ezért nem oly nagy a munkésszükséglet egyrészt, másrészt nem szaporodott úgy meg a jobbágyság a mezőgazdaságban, hogy az addig érvényben lévő költözködési jog és örökváltság keretei között át ne áramolhattak volna a nemzetgazdaság más ágadba — bár az új keretek 'nagyobb lehetőségeket biztosítottak a kapitalista fejlődésnek, ez vitán felüli. — Nálunk viszont végképpen hiányoztak a gazdasági alapok, s nemcsak a XVIII. században, hanem még a XIX. első felében is. Nem hiányzott Mátyás korában, s halála után — láttuk — meg is indult az országos méretű osztályküzdelem, ami, ha a szabad fejlődés útján végdgmehet, bizonynyal elvezetett volna egy angol vagy egy holland típusú gyökeres átalakuláshoz.

— Mert akkor volt ipar, volt kereskedelem, azaz a fejlett mezőgazdaságból a népfölösleg odaáradhatott volna.

— Volt nemzeti töke a gazdaság további gyors fejlesztésére.

— De volt váltótörvény, azaz kifejlődhetett volna a kapitalista gazdaságban lét- fontosságú hitelélet.

— És a negyedik rend — a szabad királyi városok révén — bent volt a törvényhozásban.

Hanem a Reformkorban, tudjuk jól, mindez hiányzott, azaz amikor a Népek Tavaszán a rendek megalkotják a polgári törvényeket (s ezzel megszüntetik önmagukat), akkor azok nagy többségéhez nincs meg a gazdasági-társadalmi alap. Vagyis a magyar nemesség 1848-ban tulajdonképpen belehajszolta önmagát azokba a változtatásokba, amikbe már korábban, például 1790-ben is belement volna, ha az európai hatalmi viszonyok lehetővé teszik. S tette ezt azért,

— hogy itthon, a birodalomban és Európában megmenékedjen a maradiság örökös vádja alól,

— hogy a hatalom ne fordíthassa ellene a dolgozó osztályokat és nemzetiségeket,

— hogy végül is: a reformok ne a bécsi udvar machinációi, hanem a nemzet saját elhatározása alapján következzenek.

Annak az egész kornak — 1711-től 1918-ig — ez az alapmotívuma. Ezt kellett végiggondolnunk, hogy a Reformkort, s benne Széchenyi István működésiét valóságosan értékelhessük. S ugyanezért kell még sorravenni néhány olyan körülményt, amely majd alapvetően belejátszik a Hitel témaválasztásába és gondolatvezetésébe.

A XVIII. század utolsó évében, 1800-ban a napóleoni győzelmektől és a francia szabadságeszmék terjedésétől megrémült bécsi udvar létrehoz egy javaslattévő bizottságot. Feladat: miként kellene a Habsburg-ház egyes országainak és tartományainak belső társadalmi, gazdasági rendjét, meg az egymáshoz való viszonyát úgy rendezni, hogy az jobban megfeleljen az új eszméknek, de a birodalom érdekednek is. A bizottság tagja Friedrich von Gentz, az uralkodó körök igen tehetséges és befolyásos tanácsadója — de tag Széchényi Ferenc is.

Gentz elgondolása ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy az ausztriai ház egyre jobban kiszorul Belső-Európából, sőt a német területekről egyáltalán. Ezért Gentz szerint a központot be kell hozni Magyarországra (mint már többen is javasolták az

460