Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Czakó Gábor: Aranykor (színmű)
Hah! (Ledobja a ruháját, és Zeusz karjaiba hanyatlik.) Csoda, isteni csoda! Ahh! ZEUSZ: Micsoda? HÉRA (magához öleli Zeuszt): Ó, uram! Te! Te! Te férfi! Férfi a férfiak fölött! ZEUSZ: No de... (Bizonytalanul fogja Hérát, aki vadul csókolja.) DIONÜZOSZ (emeli Árészt): Szemtelen perszóna! Mit képzel ez? HÉRA (aléltan a csóktól): Uram! Bocsánat. Nem tudtam, mit cselekszem! ZEUSZ: Ugyan, gyermekem! Semmi baj! HÉRA: Meghasad a szívem a gyönyörűségtől! Ah! ZEUSZ (simogatja Hérát): Van ízlése a kölyöknek. HÉRA (csiklandósan): Jaj, szentséges úr! Ne! ZEUSZ: Egy ilyen isteni szépséget akart kisajátítani magának! DIONÜZOSZ: A francba veled! (Ellöki Árészt, aki az újabb ütődéstől éledezni kezd.) Most ledobatlak a szikláról! (Elkapja Héra kezét.) Ezúttal nem úszód meg! ZEUSZ: Tűnj a sunyiba, Dionüzosz! (Enyelegnek.) DIONÜZOSZ: Gondolkodj, uram! Mindent látott! ZEUSZ: Mit láttál, kiscsibém? HÉRA: Fényességet! DIONÜZOSZ: Micsodát? HÉRA: Mikor beléptem ide, napnál csillogóbb fényesség áradt belőled, Zeusz, és elvakított. Csaknem meghaltam az örömtől: csak kacagtam, kacagtam, mint az eszeveszett, a boldogságtól persze, mígnem megérintettél, akkor magamhoz tértem, és még boldogabb lettem. ZEUSZ: Látod, Dionüzosz, ilyen az igazi nő! DIONÜZOSZ: Mesebeszéd. ZEUSZ: Micsoda hang ez, Dionüzosz? DIONÜZOSZ: Királyom! ZEUSZ: Ne üsd az orrodat a királyod ügyeibe, Diné! (Átkarolja Hérát.) Gyere, madárkám, csacsogj, hadd tudjak meg minél többet magamról! (Kimennek.) V. kép 1. jelenet A Király és Alkméne sétál a téren. Mögöttük ballag Heraklész, hozza az anyja kötését. A Király disznót vezet pórázon. HERAKLÉSZ: Kiültök a templomlépcsőre, mint a kis senki közemberek? ALKMÉNE: Hogyan üljünk másként, fiam? Add a kötésemet! HERAKLÉSZ: Akkor se a lépcsőre. KIRÁLY: Ide süt a nap, fiam, nem úgy, mint a nyárikonyhában, ahová a legfölségesebbek szorítottak bennünket. ALKMÉNE: Árnyak lettünk már életünkben. HERAKLÉSZ: Egy király akkor se ücsörögjön a templomlópcsőn. KIRÁLY: Az élő napsütés minden királyságnál többet ér. Ugye, Alkméne? HERAKLÉSZ: Hö! ALKMÉNE (már köt): Finom meleg a napocska. Ha minden jól megy, ma befejezem ezt a zoknit. KIRÁLY: Meleg gyapjúzoknit kötsz a halálnak? FŐPAP (lélekszakadva jön): Nagy király! Nagy király! KIRÁLY: Hagyd el, Zénó. Nem vagyok én már se nagy, se király. HERAKLÉSZ: Papa! Drága Papa! Lemondasz a javamra? KIRÁLY: Hol van már az én királyságom? Egyetlen alattvalóm maradt. (Megpaskolja a disznót.) FŐPAP: Hírt hozok, Amphytrion, nagy újságot! A legfölségesebbek elfogatták Prométeuszt. HERAKLÉSZ: Baromi jó! ALKMÉNE: Ezt tanulja tőlük a gyerek. Hallod, Amhytrion! KIRÁLY: Viszket, Alkibiadész? Nagyon viszket? (Vakarja a disznót.) 442
