Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Czakó Gábor: Aranykor (színmű)
HERAKLÉSZ (beleszippant Zeusz cigarettájának füstjébe, köhög): Ambrózia! PRGMÉTEUSZ (levesz egy fáklyát a falról, meggyújtja Zeusz öngyújtójával): Itt a tűz. Kell még? A lányt engedjétek el! (A katonák eloldják Héra kötelékét. Prométeusz átadja neki a fáklyát.) DIONÜZOSZ: No de Prométeusz! ÁRÉSZ: Milyen jogon mersz beavatkozni a belügyeikbe? ZEUSZ (rágyújtana): És hogy mersz kérés nélkül a holmimhoz nyúlni? PROMÉTEUSZ: Gyújtsd meg azt a tüzet, Héra. (A lány döbbenten engedelmeskedik. Prométeusz Zeuszhoz fordul.) Itt a gyújtód. Minden játéknak van határa. ZEUSZ: Kérdeztelek, te tolvaj! PROMÉTEUSZ (hátat fordít Zeusznak): Hogy lehettek ilyen gonoszok, te király? KIRÁLY: Ez a törvény, uram ... PROMÉTEUSZ: Hülye törvény. HERAKLÉSZ: Pedig így van, uram. Én is tudom a törvényt, mert a papa után én leszek a király, amint Kronosz Atya után is Zeusz úr következett... ZEUSZ (magából kikelve): Hátat mutatsz nekem, szemtelen ‘kölyök!? PROMÉTEUSZ: Meg ne halljak ilyesmit még egyszer! Ez a törvény el van törölve! ZEUSZ: Pusztulj a szemem elől! Ki vagy te? Mi vagy te? (Megragadja Pro- méteuszt.) PROMÉTEUSZ: Eressz! (Lelöki magáról Zeusz kezét.) Majd megmutatom én nektek, hogyan kell tüzet csinálni! ZEUSZ: Kitagadlak! Nem vagy többé a fiam, te tolvaj, csavargó! PROMÉTEUSZ (ügyet sem vetve rá, megy kifelé Hérával és a két Katonával. Szétszedi a kulcscsomóját, a téren követ vesz föl): Na, ez éppen kova. Ráüttök egy vasdarabbal, és úgy intézitek, hogy a szikra valamilyen gyúlékony anyagra hulljon... (Kiérnek a színről.) DIONÜZOSZ (nyugtatja Zeuszt, aki a fölháborodástöl csak hápog): Ne izgasd magad, uram, éhgyomorra. Majd leszámolunk vele. Ti pedig oszoljatok! ÁRÉSZ: És hozzátok a früstököt, egy- kettő! (A görögök kimennek.) ZEUSZ: Kitekerem a nyakát! ÁRÉSZ: Szívesen lepuífantom, bármikor! DIONÜZOSZ: Alkalmas pillanatban, és megfelelő formák közt. Sajnos, közülük egyedül ő képes megtanítani ezeket az afehá jókat házépítésre, hajóácsolásra, meg amire még szükségünk van. 2. jelenet Belép a Főpap a malaccal és a kakassal. ZEUSZ: Na végre. Süssél-főzzél, de gyorsan! ÁRÉSZ (áhítattal): Malac! Kakas! A Főpap az állatokat a háromlábon égő tűzbe teszi. Hajlong, imádkozik, mindenféle hókusz-pókuszt csinál. ÁRÉSZ: Mit művel ez? Semmi tepsi, semmi lábos? DIONÜZOSZ: A primitív népek konyhája néha eredeti különlegességekkel tud szolgálni. Egyszer Mexikóban ettem agyagban sült galambot. Toliastul sütötték. Besározták a kibelezett állatot, aztán be a tűzbe. A sárburok cseréppé égett, és nem engedte elszökni a jó ízeket. Fölséges volt! ÁRÉSZ: Ne izgasd a nyálmirigyeimet, Dionüzosz! ZEUSZ: De minek szökdécsel közben? DIONÜZOSZ: Folklór. A mexikóiak is táncoltak. Szerintük ettől keletkeznek a jó ízek. ZEUSZ: Sok szakácsot láttam, de ilyen idétlent még soha! ÁRÉSZ: Most meg legyezi a tüzet. Láng- rakapott a hús, te szerencsétlen! ZEUSZ: Sütni azért tudhatnál, ha már elvállaltad! ÁRÉSZ: Otthon biztos nem te főzöd az ebédet! FŐPAP: Természetesen a feleségem. ZEUSZ: Akkor szaladj, és küldd az asz- szonyt! FŐPAP: Hová gondolsz, uram? Asszony nem áldozhat! DIONÜZOSZ: A szaga nem rossz! 433
