Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5-6. szám - Zelei Miklós: A leghosszabb híd (beszélgetés Száraz Györggyel)
lásának ezeket a sorokat: „Te rác, te horwát, német, tót, oláhság, Mit marjátok mindnyájan a magyart? Török s tatártól mely titeket védett, magyar kezekben villogott a kard..Ezt akárha Naláczy mondaná az Ítéletidőben. Ám a vers így folytatódik: „... vétkes vafcmerénnyel Reánk uszít a hűtlen király...” S bizony, az 1848. májusi balázsfalvi gyűlés esküje így hangzik: „...esküszöm... hogy mindörökre hű leszek Ausztria császárához... és a felséges ausztriai Házhoz; Őfelsége és a haza barátainak barátja, ellenségeinek ellensége leszek...” S az eskü szellemében már ősszel ez a jelszó járta az Éndhegyiség móc parasztjai között: „Poruncá de la Dumnezeu si de la Im- päratu’, sä nu rámiie nici un ficior de ungur!”, vagyis: isteni és császári parancs, hogy egyetlen magyar se maradjon életben. Pedig a fent idézett eskü így folytatódott: „ ... megtartom és védelmezem hitünket és román nyelvünket, valamint a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget; ezen elveknek megfelelően megbecsülöm az ösz- szes erdélyi nemzeteket, azonos megbecsülést' kívánván az ő részükről is ...” Az érc- hegységi jelmondatra pedig a Petőfi-vers felél: „... Ne légyen béke, míg rossz szívetekből A vér utósó cseppje nem csorog...” S milyen máig ható tanulsággal szolgál a magyar sovinisztának aligha nevezhető Bem arról, hogy az erő helyzete igen-igen rossz tanácsadó ... Bálcescu írja róla épp 49 májusában: „Mikor felajánlottam neki, hogy kibékíteni a románokkal, azt válaszolta nekem: van hadserege és van ágyúja.” Tehát akinek van „hadserege” és „ágyúja”, s ezt tekinti az egyetlen lehetséges argumentumnak ... Nem kell végigmondanom, azt hiszem. A mondat többféleképpen is befejezhető, s minden lehetséges befejezés igaz lehet. Es akinek nincsenek „ágyúi”, de ... Tudod mit? Kár ezt csavargatni. Ismered Illyés meghatározását, nem? „Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért.” Ezt? Igen, ezt. Várj, érdemes felidézni... „Nacionalista az a bármily kicsi vagy nagy csoport, amely fokozza a tudományos szocializmus által megvilágított osztálykülönbséget egy másik csoporttal szemben annak arcszíne, vallása vagy anyanyelve miatt. Nemzeti, aki ezt a magatartást oda teszi, ahová való: az elnyomás épp hogy szocializmust sértő tünetei közé. A nacionalista jogot sért (más népekét, önző előnyért); a patrióta jogot véd (voltaképpen nem is a maga népéét, hanem az Emberét, az Emberiségét).” Tovább is gondolható: aki jogot véd, jól és jót, az annak igazi jogait is védi, akivel szemben véd1. Illyés patrióta-meghatározása számomra egyben az internacionalizmusé is. Az ítéletidő első része Hatvani őrnagy szavaival zárul. Idézem: „A magyar államnak csak egy zászlója van. Román nemzet pedig nincs, csak oláh ajkú népesség, amely része az államot alkotó magyar nemzetnek” Nézd el, hogy cinikusan kérdezek: jogot sértett vagy jogot védett 1849-ben ez a két mondat? Sajátos közelítés. Valamit már beszéltünk erről. Hatvani egy történelmi áligazságot mondott el. Azonban ez az áligazság látszott a tökéletes igazságnak. Hogy a magyar államiság újjászületése együtt zajlott a nemzetiségek nemzeti tudatának ébredésével, sőt kiteljesedésével, tehát a „közszabadság” nem elég többé, ezt igen sokan, így a forradalmár Hatvani sem volt képes megérteni. Ez tükröződik az imént idézett Petőfi- versben is, ez a fajta értetlenség. Az úgynevezett „politikai nemzet” fogalma, mármint a nemesi nemzeté, nem etnikai valóságot takart. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy ebbe a fogalomba 1648 előtt nem tartozott bele sem a magyár, sem a román vagy egyéb nyelven beszélő jobbágy, de beletartozott ugyanakkor a román vagy szlovák nyelvű, etnikumú nemesi réteg. S ezek nem is voltak olyan kevesen. George Bariitnak írja egyik híve 1943-ban: „... nem tudja az ember, nevessen-e vagy szomarkodjon, midőn a falusi oláh nemes, ki szót sem tud magyarul, mégis azt mond421
