Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - Simonffy András: Kompország katonái IV. (történelmi kollázsregény)
az volt a célom, hogy a hadseregtörzsekkel a rádión át való további összekötettés lehetőségeit biztosítsam. Felrobbantott és szétrombolt utakon és hidakon át délután fél három órakor tudtunk eljutni a vízközi völgyzárba, amely a frontra elvezetett. — Végre megpillantottunk egy kozákot. Integettünk a zsebkendőnkkel. Arra gondoltunk, most majd megtörténik az „érintkezésfelvétel”. A kozák igencsak meglepődhetett, mert ügetőre fogta a dolgot. De utolértük, és arra kértük, hogy vezessen bennünket ehhez és ehhez a hadosztály-parancsnoksághoz. Azt pontosan tudtam, melyik van ott, velünk szemben. Elvezetett bennünket egy századhoz. Nagyon meglepődtek — körülállták bennünket. Ök kísértek el aztán a hadosztály-parancsnoksághoz. Itt újra elmondtuk, hogy kik vagyunk, miért jöttünk, s hogy a fegyverszünet dolgában szeretnénk tárgyalni... Fegyverszünet ? Azt mondja erre a hadosztályparancsnok, hogy hozzájuk nem érkezett utasítás ezügyben, úgyhogy másnap éppen támadni akartak... Mondtuk, jaj, az istenért, most ne, még ez hiányzanak nekünk ebben a helyzetben! Elnevette magát : jó, ő megígéri nekünk, hogy nem támad, de hát ő nem az ellenségtől, hanem a magasabb parancsnokától szokott utasításokat elfogadni... Kértük, hogy lépjen érintkezésbe a magasabb parancsnokával. Erre telefonált. Nem telik bele egy óra, megjelenik egy joviális, idős szovjet tábornok. Érdeklődünk tőle, hogy mi a helyzet a fegyverszünettel kapcsolatban. Hallott róla, feleli, de konkrét parancsot még nem kapott erre vonatkozóan. De azonnal felhívja a 4. Ukrán Front főparancsnokságát. Így aztán végre célhoz értünk. Ezt az idős tábornokot utasították, hogy másnap reggel indítson bennünket útnak a főparancsnokságra, amely ebben az időben Diszkón volt. így is történt. Másnap Liszkón, meglepetésünkre, egy magyarul kitűnően beszélő szovjet őrnagy fogadott bennünket a következő szavakkal: „A 4. Ukrán Front főparancsnoksága nevében üdvözlöm őfőméltósága, vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország főméltóságú kormányzója megbízottait.” így, szó szerint. S egyben be is mutatkozott: Illés Bélának hívták. Minden rendben van, gondoltuk, hiszen legális formák között szívélyesen, csaknem barátságosan fogadtak bennünket. 10 — Illés Béla: Miklós vezérezredes katonásan bemutatkozott. Először Petrov nyújt neki kezet, azután helyettese. Miklós bemutatja az oroszoknak kísérőit. Németül beszél. Szavait én fordítom oroszra — aztán (mikor a fordítást befejeztem) közlöm vele, hogy bátran beszélhet magyarul, én majd lefordítom azt is oroszra. Közlésem láthatóan zavarba hozza. Tanácskérőén néz Kéri ezredesre, aki mosolyogva biccent felém. Árad belőle a kölnivízszag. Miklós Béla magas, széles vállú, erősen kopaszodó, kissé elhízott ötvenes. Az arca téglaszínű. Világoskék szemének fehérjében vörös erek. Halványzöld tábori egyenruhát visel, kitüntetések nélkül. Kezén szürke szarvasbőrkesztyű. A negyven esztendő körüli Kéri Kálmán üres fejű piperkőcnek látszik. Később megtudom, hogy nem az. 357
