Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 4. szám - Simonffy András: Kompország katonái IV. (történelmi kollázsregény)

— Találkoztunk Petrowal, aki annak idején üdvözlő levél kíséretében magyar hadifoglyokat küldött át hozzánk, s akinek válaszoltunk is. Petrovon kívül Mehlisz tárgyalt velünk, ő volt a 4. Ukrán Front paramaesnokságának politikai biztosa, a haditanács tagja. Ö arról tájékoztatott bennünket, hogy megérkezésünk után azonnal érintkezésbe lépett Moszkvával, s hogy a fegyverszüneti feltételeket a moszkvai magyar fegyverszüneti bizottság két tagja hozza másnap, repülőgéppel Liszkóra.

Miklós Béla, természetesen, vázolta átjövetelünk célját, hogy tehát a fegyverszüneti tárgyalásokról képet kapjunk, és ez alapon az együttműködés kereteit megállapíthassuk, és az 1. magyar hadsereg alakulatainak a szükséges intézkedéseket kiadhassuk.

Ezt követően Petrov közölte velünk, hogy Budapesten a németek vették át a hatalmat.

A megbeszélés alatt távbeszélő-kapcsolatot létesítettek moszkvai fegyverszüneti bizottságunk vezetőjével, Faragho Gábor vezérezredesei, aki — meglepetésünkre — közölte, hogy az ideiglenes fegyverszünetet már október 11-én megkötötték, és általánosságban tájékoztatott annak tartalmáról.

Ezek után még kevésbé értettem meg mindazt, ami október 15-én Budapesten történt, legkevésbé azt, hogy erről a fontos tényről miért nem tájékoztattak bennünket — a hadsereget.

A megbeszélés végén Miklós és Mehlisz megegyeznek egy rádiókiáltvány kiadásában. Ennek szövege: „Magyar Honvéd, maradj hű kormányzódhoz, Horthy Miklósnak tett esküdhöz!”

A magyar hadsereg helyzetének ismertetése után Petrov és Miklós elfogadják az a javaslatomat, hogy a hadsereg hadosztályai a Ntagyszőllős—Munkács— Ungvár vonalra vonuljanak vissza, és a főútvonalakat szabaddá téve, megadott körzetekben további alkalmazásra gyülekezzenek.

Mehlisz aziránt érdeklődik, hogy véleményem szerint mennyi idő alatt lehet az 1. hadsereget a németek ellen fordítani. Válaszom: „Uram, nem hiszem, hogy ezt a hadsereget azonnal át lehetne állítani.”

. Petrov bólint, igazat ad nekem.

Én úgy vélem, s ezt ki is fejtem ott, hogy a hadsereg sikeres átállításához legalább 10—14 napra van szükség.

— Miért? — kérdik.

Mondom, hogy eddig a németek oldalán harcoltunk, önök ellen. Most miért fordulunk szembe velük? Eddig azt hallotta a hadsereg, hogy a Vörös Hadsereg kegyetlen ellenség, s hogy a németek a barátaink. Most meg kell értetni, hogy ez nem így van. Először belátásra kell bírni a parancsnokokat, majd utána meg kell győzni a legénységet. De van egy másik szempont is: a katonák fáradtak, a fegyverszünet hírére megeshet, hogy hazaszivárognak. Hiszen fegyver- szünet van ... Le kell tehát győzni a honvágyukat, és megértetni velük, hogy a fegyverszünet éppen azt jelenti, hogy most már tennünk kell valamit Magyar- országért is, és éppen a németek ellen.

Petrov azt mondja, ez érthető, tökéletesen igazam van.

Akkor nem lehet mást csinálni, mondom, minit azt, hogy az arcvonalról az általunk megadott körzetekbe visszavonni a hadosztályokat, ott gyülekeztetni őket. Ezzel az út a Vörös Hadsereg számára szabaddá válik a Kárpátokon át, mi pedig közben átállítjuk az embereinket, s a megfelelő időpontban, az adódó helyzetnek megfelelően, ahhoz alkalmazkodva fölvesszük a harcot a németek el358