Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Miskolczi Miklós: Kettő - Gyurináék hét életéből
— És a postánál? — Amikor leszámoltam, nagyon ki voltaim borulva. Mentem mindenhová, csak oda nem, ahová kellett volna. Végül aztán szóltam a Misináik, a testvéremnek. Ö meg behozott a postára. Négyórás állásom volt 1600 forintért; újságkihordó lettem. A másik négy órában meg táviratot kézbesítettem. Újságot hordtam hajnalban, fél nyolcra már itthon voltam, elrendeztem a gyerekeket, mentek iskolába. Visszamentem, akkor meg a táviratot hordtam. Aztán megüresedett egy újságárus hely az állomáson. Mondták, most már nagyok a gyerekek, vállald el. Először nézegettem, nézegettem, most már csinálom is. Sajnos, pavilon nincs. Egy asztalon árulok, mondtam is a főnöknek, hogy csináljanak bódét, mert így sokat kell rámolni. — Milyen a munkarend? — Itt úgy van, hogy osztott. Háromnegyed ötkor az első busszal megyek és viszem az újságokat. Háromnegyed nyolckor, amikor elmennek a gyorsvonatok, bezárok, és negyed egykor kezdek újra, este hétig. Sokat dolgozom. Szombaton reggel nyitok, délután háromig. Hivatalosan hétfőn lenne a szabadnapom, de hétfőn meg van a Hétfői Hírek, meg a Sport, meg a lottó. Azt mondtam magamban, le van tojva, inkább dolgozok, ameddig bírom. Így aztán csak a második ünnepen vagyok szabad. — Hogy kell ezt érteni? — Csak akkor, ha kétnapos ünnep van. Mert vasárnap is nyitva tartok. Ha két nap egybe esik ünnepnek, a második napon nincs friss lap, hát akkor nem megyek ki. — Hány órakor kel? — Naponta negyed ötkor. — Mekkora a forgalom? — A múlt hónapban volt negyvenezer forint. — Ez soknak számít? — Elég jó. Egyszemélyes boltnak, mondhatni, nagyon jó. — Bele szokott nézni az újságokba? — Futtában, ha van időm. De nagyon nagy a forgalom. Sok az ismerős, beszélgetünk, pletykálkodunlk, és a végén észre sem vettem, már elmúlt az idő. — Kínálni szokta-e az újságot? — Nagy néha, de nem kell beszélnem, mert sok a törzsvendég. A bejáró embereket annyira ismeri az ember. Meglátom az ajtóban, és már tudom, mi kell neki. Általában az Ország-Világ, a Képes Újság, a Magyar Ifjúság jól megy. A Nők Lapjáról ne is beszéljünk, mert az ugye csemege. A Népszabadságból megy el a legtöbb, a Népszavát már nem annyira szeretik, a helyi Hírlapért mindig harc van, hálistennek most fölemelték a példányszámát. — Elégedett a munkájával? — Igen. —Minden jó? — Minden. — Gondol-e a jövőre? Nyugdíjig újságárus marad? — Mondtam, ha pavilont adnak, akkor nyugdíjig ott leszek. Én be nem ülnék hivatalba, ha lenne mód, akkor sem. LACI: i — Véletlenül lettem papíriparos. A Bözsi nővérem férje ott volt technikus, és rnesélgette, hogy mi van. Gondoltam, ha fölvesznek Pestre a papíripari technikumba, akkor elmegyek. Ha nem, akkor maradok az eredeti gondolatnál és pincér leszek. 1966-ban lettem képesített technikus, és természetesen hazajöttem. Gyakornokként kezdtem dolgozni, fizikai állományban. Négy évig jártam három műszakba, se szombat, se vasárnap, csak ha éppen úgy jött ki a szabadnap. Két évig voltam a 96 méter hosszú papírgép prés szakaszán, aztán egy évig szitás, ami már rangot is jelent. Segédművezetőféle voltam két helyen is, de mindig három műszakban. — Nem nehéz a váltóműszak? — Nem túl nehéz. Fiatal voltam. Amikor éjszaka dolgoztam, azon a héten há273
