Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Miskolczi Miklós: Kettő - Gyurináék hét életéből

körbe csöppentem bele, pedig én nem akartam igazgató lenni. Végül pénzfelvevő lettem az egyik ablaknál, aztán összeférhetetlen magatartásom miatt kaptam egy fegyelmit a hivatalvezetőnőtől. Ekkor döntöttem úgy, hogy elmegyek a vasműbe röntgen- sugaras minőségvizsgálónak. Már megvolt a helyem, kellett volna tanfolyamra menni, de közbejött egy véletlen. A hivatalvezetőnőt felvditték a pántibizottságra osztályvezetőnek (nemsokkal utána kiderült, hogy ez óriási baklövés volt — M. M.), a helyettese lett a hivatalvezető, engem pedig kineveztek a helyettes helyére. Nyolc évig voltam belső ellenőr. Ez olyan fontos személyiség, hogy szakmailag, gyakorlatilag rá támaszkodik a hivatalvezető. At kellett látni az egész hivatal munkáját a felvevéstő! a kézbesítésig. Szóval véletlen volt. Ha a Csománynét akkor nem viszik el a pártbizottságra, én ma nem vagyok postás.

— De az.

— Nem bántam meg. Hetvenegyig csináltam ezt. Akkorra a hírlapterjesztés any- nyira fejlődött, hogy osztállyá kellett fejleszteni. Én kaptam rá megbízást.

— Nem volt ez visszalépés?

— Nem. Vágytam már egy új munkára. Különben a perspektívám itt is megvan. A hivatalon belül nékem fejlődést már csak a hivatalvezetői státus hozna. Annak a várományosa is vagyok. Ezt nem tudom másként megfogalmazni, hiszen van káder- fejleszitési lista, amit maximálisan isimerek, és ott az elsőszámú jelölt én vagyok.

— Jókedvvel jár dolgozni?

— Feltétlenül. Az egész úgy hozzám nőtt, az asztalok, persze előbb az emberek. Sok embert én magam tanítottam meg a posta szeretetére. Tizenkilenc éves koromban kerültem ide. Otthon néha kisebb koccanásöfcat is Okoz, hogy a feleségem szerint minden időmet a postán töltésiéin, ha lehetne. Szeretek bejárni, és azt szeretem a legjobban itt benn, hogy most már olyan fiatalokkal is rendelkezünk, akikkel az utánpótlás kérdését meg tudjuk oldani, akikkel érdemes foglalkozni.

— Egyedinek vagy általánosnak tartja-e sorsát, hivatali életét, emelkedését?

— A lehetőség maximálisan adott volt az én generáción számára. Aki vállalta az ezzel járó dolgokat. Csak nagyfokú állhatatosság és hivatottság keil Ahhoz, hgoy valaki jó szakemberré váljon, a nyolcórai munkaidő nem volt elég, most sem nagyon elég. Amikor az ember felkészül arra, hogy tudjon irányítani, akkor semmiképpen nem elég a nyolc óra. Áldozni kell. Vállalni keli, hogy éjszaka fel kell kelni, hogy hajnalban be kell jönni. A mi családunkban van egy olyan, hogy: munkásszülők gyermekei. Ez most nem frázis. A legelső dolgunk nekünk az volt, hogy apánknak segítünk. Én most sem félek a munkától. Ha arról van szó, hogy valamit meg kell csinálni, és vállalom a munka nehezét is. Ha például valami probléma van, vagy megbetegedett a kiosztó, telefon jön hajnaliban: baj van, főnök. Akkor gyorsan fel kell kelni és beállni. Vagy csúcsforgalom van év végén. Nincs, aki a csomagért menjen, mert a kézbesítők leterheltek, na, akkor beülünk a kocsiba, és rákjuk a csomagot estig, pedig segédmunka.

ROZI:

— Amikor elvégeztem a nyolcat, vita volt a csatádban, hogy tanuljak-e tovább. Én azt mondtam, hogy csak akkor járok tovább, ha a már dolgozó fiúk segítenek az én öltözködésemben, de hát nem tudtak segíteni. Mondtam, hogy akkor nem járok suliiba. Apu akkor a száll-rak-nál dolgozott. Kértem, vigyél be a vasműbe, és nyáron megpróbálok dolgozni, aztán szeptemberben eldöntőm, hogy mi lesz a további sorsom. Szénszedegető lettem a 720-as pályaudvaron. Amit a lapátosok elszórtak, azt mi fölszedtük. Vidáman elvoltunk, négy órát dolgoztunk, és amit kerestem, abból szépen tudtam venni egy-egy darab ruhát, cipőt. Anyunak is adtam valamennyit, és úgy örültünk neki, hogy mondtam: majd tanulok később, ősszel már áttettek konyhai kisegítőnek, aztán meg hivatali kézbesítő voltam, nyolcórás műszakban. Viszont 1956 őszén raciztak, így mondtuk. Elküldték a vállalattól mint fiatalt és létszámfelettit. Jaj, ez nagyon rosszul esett. Életemben ékkora törést még nem éreztem. Szerencsére csak 4—5 hónapig voltam otthon, aztán visszavettek ugyanoda. Nyölcszáz forintot keres-