Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - Kunszabó Ferenc: "Hazám véremben van" - Széchényi István eszmerendszere III.

Tudjuk: a legkeményebb időkben. Mert ha Magyarországon volt ellenállás a jozefinizmussal szemben^ akkor a Dráván túl még keményebben. S a két nemzeti mozgalom ebben az időben még karöltve haladt. — Széchényi Ferenc ott és akkor kezdte megmutatni államférfiül erényeit: úgy hajtja végre a császári rendeleteket (a te- lekkönyvezés előkészítése, a német nyelv bevezetése s a többi), hogy közben a hor- vát rendek bizalmát sem veszti el, meg Bécs elismerését is kivívja.

Közben azonban ő is belekerül a haladó, de koronahű magyarok immár harmad- félszázada ismétlődő kényszerű helyzetébe: lent Zágrábban a rendeletek kiváló végrehajtója, az 1783-as Sopron vármegyei gyűlésen viszont a nemzeti ellenállás megfontolt szervezője. Felszólalásaiban kifejti: a magyarságnak nem kell keresgélnie becsületét az udvar előtt. Ha itt valakinek bizonyítania kell, az éppen nem a nemzet, hiszen azt sohasem bizalmatlansággal és parancsolgatással, hanem a bizalom kinyilvánításával lehetett megnyerni. S így történhetne ez most is, a reformok bevezetése idején. A megyei felirat aztán egészen ebben a szellemiben készül, követelvén az alkotmányos formák betartásét... — Részt vesz ezen a tiltakozó demonstráción, majd visszautazik Zágrábba, előkészíteni a vármegyék megszüntetését. S szolgál ezután is, csak a horvát fővárost fölcseréli Péccsel, ahol a Baranya, Tolna, Somogy, Szerem és Verőce megyékből alakított kerület biztosa.

Itt azonban már csak jó egy évig marad: 1786 februárjában felmentését kéri. A folyamodványt titkára, Hajnóczy József viszi föl Bécsbe — s a császár saját kezűleg írja az aktára: „Sajnálom, hogy körülményei ezt kívánják. Beleegyezem elbocsájtá- sába, és örülni fogok, ha szorgalmát és igazságszenetetét ismét igényibe vehetem.”

Nem vehette igénybe többé. Mert Széchényi ugyan az egészségi állapotára való hivatkozással kérte fölmentését, de visszavonulásénak valóságos oka, hogy 85 novemberében meghalt Esterházy herceg. Az öreg kancellárnak ugyanis nemcsak az országban volt nagy tekintélye, hanem József előtt is, és Ferenc gróf, sokakkal együtt, úgy látta, hogy az új kancellár, Pálffy Károly, a császár gyermekkori jóbarátja, nem tud, de nem is akar majd szembeszállni a beolvasztási kísérletekkel, miként elődje tette. Ezért mond le Széchényi („hivatalnokként nem hallgathatom az alkotmány halálharangjának szavát”), s vele még többen azok közül, akik addig hajlandók voltak szolgálni.

És Ferenc gróf 1786 őszén hosszú európai utazást kezd előkészíteni. Hivatalosan a betegség kerül előtérbe, megint csak: külhoni fürdőkön szándékszik helyreállítani mind a maga, mind felesége megrendült egészségét. Valójában kettős, összefonódó ok készteti a Londonig, sőt Edinburghig nyúló útra:

— Hatalom és nemzet szembenállása tragikus végkifejlet felé mutat, s annál inkább, mert már látszik, hogy a külhatailmi kérdésék is bele fognak játszani. Nem jelen lenni az összeütközéskor, mert tekintélyénél fogva semleges nem maradhat, csatlakozni pedig egyik félhez sem akar.

— Megnézni, hogy nemzet és haladás, hatalom és nép kérdései hogyan állnak elő s hogyan oldódnak meg külföldön. Azaz: mit kell majd tenni a józsefi önkény összeomlása után?

Indulás előtt gondosan tanulmányozza az egyes országok, vidékek* városok történelmét, gazdaságét, társadalmát, melyeken majd áthalad. Képeket, metszeteket gyűjt, térképeket tanulmányoz, hogy minél bővebb és pontosabb ismeretei legyenek. Útja során főként a szabadkőmívas páholyok adják kézről kézre, azok látják el ajánlólevelekkel; s rendszerint tőlük kapja a tájékoztatásokat is. És Ferenc gróf maid mindent lejegyez, elemez, úgyhogy nem csupán úírakészülődése, hanem máig kiadásra érdemes naplója is a céltudatos, gondos és pontos ember mindenre kiterjedő figyelmét tanúsítja.

Meglátogatja Csehország, Németország, Németalföld, Anglia és Skócia számos nevezetes képtárát, könyvtárát, tudományos gyűjteményét. Figyelme kiterjed a városok víz- és csatornahálózatára, a közvilágításira, a dolgozó néposztályok szociális és kulturális ellátására. Különös figyelemmel kíséri a „magyar jelekét”, s nemcsak a múzeumokban, hanem a kereskedelemben is. Megállapítja, hogy áruink már Cseh