Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - Kunszabó Ferenc: "Hazám véremben van" - Széchényi István eszmerendszere III.
nak, hogy helyesli a kurucok ausztriai beütéseit, ment az féket tesz a császáriak népirtása elé! öccsénak, Györgynek pedig azt írja 1707 januárjában: „Vettem cancellarius uram levelét, mellyben eö fölsége parantsalattyábul írja, készen legyek, máhent hivat, fölmehessek conferentiáfcra. Valóban nehezen esik nékem Bétsfoen való sétállósorn. El- költetnek vélem ezer-kétezer forintokat haszontalanul, mert már megfigyeltem: mi- hent rossz hírük vagyon, conferentááikat tartanak, s ha jókra változnak a hírek, abban hagyják. Mongyák, az jó barátság színe alatt az saxon megszállott volna valamely birodalmi várost, mellyben eö fölségének birtoka vala. Az svékusrul is, nem tuggya az ember, barátunk-e vagy ellenségünk? Az poljákok aligha nem muszka protekciója alá adgyák magokat, s talám még az magyarok is. Beszéllik, .hogy máris Munkáts tájián tíz-tizenhárom ezerre menő muszka kovártélyozna, kit én, jóllehet, nem hiszek, de nem lehetetlen.” Vagyis körülbelül ez az a helyzet, amiben Pál érsek fáradthatatlanul dolgozik tovább mindaddig, míg XIV. Lajos, békére kényszerítve a Habsburgokat a Rajnánál, cserben nem hagyja a magyar szabadságharcot. Hanem Pál érsek ekkor már ha akarna, se tudna konferenciákra meg követségbe indulni: ami vagyona a német rablások meg pusztítások után megmaradt, azt a felkelők kobozzák el — együtt minden koronapárti főúréval. így fordulhat elő, hogy a kor egyik hatalmas és gazdag főpapja életének utolsó két évét királyi kegydíjból tengeti. 1710-ben hal meg. A békét majd sógora, Ebergényi László labanc tábornagy és Károlyi Sándor kuruc tábornok módolják ki együtt, sűrűin emlegetvén, és a fegyverszünet aláírásakor is kupát emelvén „a legnemesebb és legmagyarabb szívű érsek úrra”. Következik hát a hosszú, majdnem másfél százados belső béke időszaka, és Széchenyi György gróf, Pál érsek halála után a család szeniora, indulna a pusztulás félték intésére, ha a kormány meg nem akadályozná a mozgást — pestis ürügyén: „Mi, szégin posondak, az értetlen és balgatag Bétsltül ide küldött doctonok mián valóban ártatlanul helyhez köttettünk, mint ha az pestis volna körünkben, azomiba, Istennek hála frissen vagyunk — ednehán gyermekese himlőben megholt, s mind pestisnek mondja az átkozott lelkű doctor”. Hanem őt kéne megégetni, s hamuját a többiek fejére szórni, mindjárt meggyógyulnánk! — fordul György gróf a képes beszédhez. Majd egy évi zárlat után indulhat csak a birtokókra. A valóság a legsötétebb sejtéseket is felülmúlja. Épület szinte nem maradit épen. Csata több mint három éve nem volt a Dunántúlon, vetés mégis alig van. Termés nem lesz, tartalék sincs. A rácok és horvátok folyamatosan rabolják, dúlják a vidéket. Száz jobbágyból átlag öt-hat maradt meg, az is nádasakban él. A csecsemőket pikára szúrva dobták magosba, a felnőtteket levágták vagy Horvátországba hurcolták. Majd onnan kell vdsszaperelni őket, „ha azomba adgyák, kétséggel bír”. „Csak keserűségre jöttem, látván Jerusá- lemnek romlását” — összegzi tapasztalatait a családnak írt levélben, majd azon morfondírozik, hogy legalább a törzsbirtokon, Egervárait kellene rendibehozatni a kastélyt. De honnan vegyen 6000 forintot? Az egész mozdítható vagyon nem rúg most annyira. A birtok, melyet kisebb részben apjától, Lőrinctől örökölt, nagyobb részben pedig György nagybátyjától vett át 1791-ben, összesen mintegy 800 000 forintra értékelődött, és három fő részből állt: — Nezsider és Nyúlás, — Egervár, Pölöske, Szentgyörgyivár, — Sárvár—felsővidék. Az első a Lippayaktól, az utóbbi kettő a hűtlenné nyilvánított Nádasdy gróf birtokaiból vásárolva, összesen mintegy 20 000 hold. Nem sok. A Széchényiek ezzel az ingatlannal a kisebb tehetségű főrendék közé tartoztak mind Ferenc grófig, István apjáig, aki majd megháromszorozza a vagyont. A család a következő fél évszázadban vidéken él, elvonulva, mint a legtöbb magyar főrend. Az úgynevezett örökösödési háborúiban az akkor élő négy fivér közül 256
