Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - Kunszabó Ferenc: "Hazám véremben van" - Széchényi István eszmerendszere III.

Ezen a családfán az az érdekes, hogy a legtöbb Széchényinek sok gyermeke van, s közöttük számos felnőttkort megérő fiú, ám a férfiágat mindig csak egyetlen utód tudja folytatni, egészen Ferenc fiaiig. Tőlük kezd terebélyesedni a családfa, de oly hirtelen, hogy az első világháborúiban már 22 férfi családtag teljesít aktív katonai szolgálatot. Vagyis a kihalás sokáig fennálló veszélye — amit István majd átoknak tekint, s már-már az egész nemzetre átsugároztat — több mint háromszáz év után hárul csak el a család feje fölül.

Hanem tartsunk sort:

György bíborosérsek öccsének, a kereskedésben és gazdálkodásban szerencsés Lőrincnek két idősebb fia papnak megy. Mártont majd Ferenc néven avatják szerzetessé, ám elég hamar meghal. A másik fiú a nagyszombati pálosokhoz lép be no- viciusnak, s rendi elöljárói mindjárt a felszentelést követően, 1662-ben 'a bécsi teológiára küldik, majd annak elvégzése után a római német—magyar papnevelő intézetbe. Vagyis Széchényi Pál, a pálosrendá tanár, korának legsokoldalúbb, legkitűnőbb képzését szerezte meg. Rámában vissza akarják tartani előadónak, ő azonban nem vállalja, hanem kéri, hogy küldjék „szegény, szenvedő nemzetéhez”. — 1670-*ben már Pozsony mellett, a máriavölgyi pálos rendházban tanít, majd 73-tól Nagyszombatban — de nem sokáig háborítatlanul, mert nagyibátyja már 76-ban kiveszi a rendből, s pécsi püspökké teszi.

A kinevezési Oklevél az új főpap erkölcsösségét, műveltségét, tudományát, buzgó vallásosságát és kimlyhűségét hangsúlyozza. Működését .tekintve tegyük még ezekhez hozzá körültekintését, megfontolásét és — szemben nagybátyja olykor felfortyanó stílusával — mindig nyugodt, fegyelmezett természetét. Így áll élőnkbe a férfi, aki nem akarta otthagyni szerzetét, nem örült az egyházi méltóságoknak, de mikor nagybátyja meggyőzte, akkor a legteljesebb alapossággal és felelősséggel végezte dolgát, készült arra, hogy György hercegprímás halála után képviselje a magyar érdekeket az egyházi hierarchiában. — Mindenestre, míg nagybátyja él, nem hallunk róla sokat, bár a nádor és a király már 1688-tól kezdve azok között tartja számon, akiktől országos dolgokban tanácsot kell kérni. (Ez más, mint a hivatalt» tanácsosi rang, amit persze hogy megkap, de ami már ebben az időben is jobbadán csak cím: pénzért lehet vásárolni.)

Hanem alig távozik el György bíborosérsek, Pál máris .próbára tétetik. A téma a régi: Az udvar a felszabadító háborúk költségednek nagyobb részét a szétdúlt országon akarja megvenni, mintha csak hódított területre vetne ki sarcot; ráadásul a török elleni egész hadsereget is itt államásoztatja, béke idején is, s az ezredek eltartása, a katonák önhatalmú zsarolása a tervezett sarc nagyságát is fölözi. Tudjuk, a Wesselényi-féle szervezkedés tragikusan végződött, Thököly felkelése megbukott. A kilencvenes években az ország látszatra csendes, csak a lakosság menekül tömegesen a hegyekbe, nádasokba s a török által még ellenőrzött végekre — Ldpót mégsem látja jónak országgyűlés összehívását, „mert a rendek, összegyűlve, megnyakasodnak.” Kollondch hát új módszert javasol: idézzék Bécsbe az ország főbb egyházi és világi urait, s vegyék rá őket, hogy befolyásukkal támasszák alá a törvénytelen kormányzást.

A megidézettek között van a később nevezetessé váló Károlyi Sándor, ki majd emlékirataiban így emlékezik meg az eseményről: „Ugyanezen esztendőben (1698) folytának udvar előtt az hazának nagy és súlyos dolgai. Az szíve az országnak külön uralkodói parancsra felcitáltatott, s ottan nagy. súlyos dolgok előadattak, melyre, meg kell vallanom, majd mind kétségben estünk, hogy olyan erős kőkertben egészlen el fogunk nyomattatok Mindazonáltal Isten ű szent Felsége egy méltóságos, igaz, magyar hazájának és koronájának állhatatos hívét odaküldötte, ki az udvarnak ellenünk felindu.lt haragját bölcs előadással egészlen elcsendesítette.” — Ez a személy Pál érsek, az egyetlen, aki a meghökkent magyarok köziül nyíltan szólni mert. Érvelése oly alapos, s a többiek támogatása révén álláspontja oly szilárd, hogy hiába fogadja I. Lipót külön kihallgatáson, azaz: külön fejmosáson, nem tántoroddk meg.

A gyűlést, öt hét után, fel is kell oszlatni1, eredimény nélkül. Két év múlva pró254