Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - Simonffy András: Kompország katonái III. (történelmi kollázsregény)

helyzetet a Szovjet elé kell tárnia, katonai téren tájékoztatni kell Moszkvát a hadsereg ellenállási szelleméről, ennek várható fejleményeiről, és a szovjet kormányt arra kell kérni, hogy az illegálisan működő Magyar Frontot Budapest felszabadítása után ismerje el a magyar nemzet akaratát egyedül kifejező politikai alakulatnak.

Mindazt, amit Tdddy Zoltán november tizenkettedikén, vasárnap délelőtt közölt velem, a Magyar Front memorandum formájában írásba is foglalta, és a küldöttségnek, amelynek velem együtt kellett volna másnap elrepülnie, az volt a feladata, hogy ezt a memorandumot juttassa el az illetékes orosz tényezőkhöz.

Az utazás technikai lebonyolításáról is szó esett a tanácskozáson, ahol Tóth István közölte, hogy a repülőgépet az ellenállási mozgalomnak e célra kijelölt pilótája fogja a székesfehérvári repülőtérről ellopni és az utazásban résztvevők másnap, november tizenharmadikán, hétfőn reggel nyolc óra előtt találkoznak Siófok mellett, a Gamásza-pusztán létesített kisegítő repülőtéren. Beszélgetésünk végén Tildy Zoltán a háborús viszonyokra való utalással és tekintettel a katonai ellenállási mozgalom perdöntő fontosságára, arra kért, hogy a három párt kiküldötteiből álló delegáció vezetését ón vegyem át. Azzal búcsúztunk el, hogy a névre szóló felhatalmazásokat, valamint a pártok vezetői által aláírt orosz nyelvű memorandumot a bizottság tagjai hozzák ki másnap reggel a repülőtérre.

— Ez egy akkori,, még „melegében” írt beszámoló, a lényegről azóta sem tudok többet mondani. De akkor is, azóta is többen megkérdezték, s gondolom, téged is érdekel, hogyan született meg bennem ez a „váratlan” döntés, milyen körülmények motiválták.

Magyarán szólva: nekem, a hivatalból nem politizáló katonatisztnek mi közöm politikai pártok (ráadásul baloldali pártok) illegális tevékenységéhez? Honnan vettem az indíttatást és a bátorságot, hogy habozás nélkül átrepüljek egy olyan hadsereghez, amelyet a propaganda legjobb esetben is „ázsiai hordának” nevezett? Miféle felelőtlenség egy ilyen útra fiatal feleségemet is magammal vinnem? Hogyan egyeztetem össze mindezt tiszti eskümmel, a Szolgálati Szabályzattal, és így tovább ... Nehéz válaszolni ezekre a kérdésekre. Nem azért, mintha nem lehetne megfelelni rájuk, akár tőmondatokban is. De egykori fogalmaink — még az olyanok is, mint hazaszeretet, nemzet, kötelesség, önfeláldozás - elvesztették egykori tartalmukat, vagy éppenséggel elavultnak tetszenek, ráadásul a mai fiatalok számára javarészt érthetetlenek, megfoghatalanok, kiürültek, frázissá vagy homályos érzületté váltak. Azok talán még számodra is, aki éppen a személyi kultusz, a hidegháború éveiben lettél fogékonnyá a körülötted levő tágabb világ megértésére. Mindezt ugyanakkor nem az egykori tiszt nosztalgiái mondatják velem, hanem harminc éves tanári gyakorlatom. És való igaz: a nemzetközi politikában az új körülmények új szempontokat és új fogalmakat hoztak. Elég talán arra utalnom, hogy a nemzetközi politikai élet gazdasági meghatározóit nemzedékem nagy része csak később, Marx munkásságának ismeretében értette meg, utólag átlátva ezzel Hitlernek népek szándékait semmibevevő, kizárólag „élettéréért és nyersanyag-forrásokért folytatott háborúján. Vagy: sokat beszéltünk itt a német megszállás kiváltotta döbbenetről. Ki gondolta volna akkor, hogy a háború befejezését követőleg harmincöt évvel is ott állnak majd egymással szemben, a demokrációs vonal két oldalán farikassze212