Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - Simonffy András: Kompország katonái III. (történelmi kollázsregény)

tam. A hadtest vezérkari főnöke Vörös Géza vezérkari ezredes volt, Vörös János öccse. Vörös János az átállás idejére a hadtestpanancs- nokságot Budapestre akarta áthozni, hogy itt a krízis idején megbízható városparancsnokság álljon rendelkezésére. Október tizenharmadikán kaptuk Máramarosszigeten a parancsot, hogy menjünk Budapestre, ahova azonban akkor érkeztünk, amikor Szálasi puccsa már sikerült. Hadtestparancsnokomat elcsapták, Vörös Gézát letartóztatták. Engem egy szétvert hadosztály vezérkari főnökének neveztek ki, valahova a Duna-Tisza közére, így természetesnek tartottam, hogy azok előtt, akik Szálasiékkal elégedetlenek voltak, ilyen előzmények után személyem megbízhatónak látszott.

Nem is csodálkoztam rajta, hogy már öt nappal a puccs után felkeresett egy Lajtos Árpád nevű vezérkari őrnagy, és megkérdezte tőlem: hajlandó vagyok-e egy földalatti ellenállási mozgalomban résztvenni. Gondolkodás nélkül igennel feleltem, mire másnap összehozott Tóth István vezérkari századossal, aki összekötő volt a katonai ellenállási mozgalom és a Magyar Frontnak nevezett szervezet között. November első napjaiban értesültem arról, hogy a Magyar Front politikai kiküldötteiből álló bizottság szándékozik egy előre megszerzett repülőgépen Moszkvába menni, és miután szükség lenne arra, hogy a polgári politikusokkal a katonai ellenállási mozgalom részéről is kimenjen valaki, engem szólítottak fel, hogy vállaljam a szerepet. Vállaltam.

A szovjet csapatok november másodikén már Soroksáron voltak és november harmadika után, amikor egy Kecskeméti utcai lakásban gyakran találkoztam az illegálisan működő Magyar Front vezetőivel, valamennyiünknek az volt az érzésünk, hogy Budapest felszabadulása csak napok kérdése. Már ki volt tűzve tizenharmadikára az indulás ideje, amikor én november tizenegyedikén azt a kívánságomat fejeztem ki, hogy elutazásom előtt szeretnék a mozgalom tulajdonképpeni vezetőjével beszélni. Senkinek nem volt ez ellen kifogása, és így elhatároztuk, hogy másnap, november tizenkettedikén, vasárnap elvisznek Tildy Zoltánhoz, aki a Magyar Front vezetője volt.

Tildy Zoltánt a többiek maguk között mindig csak fedőnevén, „Lajos bácsinak” hívták. Rejtekhelyét nem ismerte más, csak az a református pap, akinek a Pozsonyi úton volt a parókiája. Vasárnap kora reggel ezzel a református lelkésszel volt találkánk, vele azután kerülő úton, külön-külön és mindenféle biztonsági rendszabályok figyelembe vételével eljutottunk az Izabella utcában levő polgári iskolába, amelynek második emeletén akkor Tildy Zoltán tartózkodott.

Jó másfél óráig tartott a tárgyalásunk, amelynek során Tildy Zoltán részletesen ismertette előttem, hogy mi is ennek a moszkvai útnak a célja. A cél: a szovjet kormány figyelmét fel kell hívni arra, hogy a Szálasi-féle puccs, mindenféle látszólagos külsőségei ellenére, távolról sem fedi a magyar nép igazi szándékait, mert ez a puccs nem egyéb, mint egy német fegyveres elnyomás alatt lére jött paródia, és a magyar nép túlnyomó többsége a Magyar Front néven tömörült három demokratikus párt mögött áll. E három párt: a Független Kisgazda Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt. Annak a delegációnak, amely holnap reggel Moszkvába repül, ezt a

211