Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 3. szám - Simonffy András: Kompország katonái III. (történelmi kollázsregény)

1. magyar hadsereg parancsnokságának átvételével, ő maga intézkedett a még mozgósítatlan tiszántúli és erdélyi alakulatok — többek között a nyíregyházi l. lovasdandár — mozgósítására a németek ellen.

3. — Dernői Kocsis László: 1941. április derekán különleges engedélyivel léptem át Magyarország és a „déli hadműveleti terület” határát. Elvesztett rokonomat keresni mentem Újvidékre; a jugoszláv hadsereg hadnagya volt, még harcolt a németek ellen, talán bujkált, talán már hadifogságba esett „valahol Szerbiában”. A németek bácskai származású foglyaikat Újvidéknél adták át a honvédségnek. A Dunától északra a magyar megszálló csapatok parancsnoksága, a folyamtól délre a németek voltak illetékesek mindenféle döntésre: élet és halál urai. A foglyok átadása — mint utóbb kiderült — inkább elmélet, mint gyakorlat volt. A magyar parancsnokság hatásköre csak addig terjedt, amennyit Veress Lajos tábornok, a Duna vonalára állított hadosztály parancsnoka képes volt kierőszakolni a Bácskában garázdálkodó németekből. Sokféle legenda járt közszájon a tábornok és a németek villongásáról, azt hiszem, a legtöbbje igaz volt.

Veress a korábbi báni palotában székelt. Ott fogadott, meghallgatta kérésemet, megígérte, hogy kerestetni próbálja rokonomat. (...) Elköszöntem Veresstől, indultam kifelé, amikor váratlanul megállított, utánam sietett, és gondjaimba ajánlotta lapom külpolitikai rovatvezetőjét — unokaöccsét.

— Szeretném, ha ügyelne rá, s néha megrázná, ha rászolgál. Öcsém ugyanis annyira hiszékeny, annyira felolvadt a német—magyar testvériségben, hogy nem árt néha figyelmeztetni: ez nem testvériség, de még szövetségnek is rossz. Én erről tudnák egyet-mást mondani, ha nem volnák katona, és nem kellene hallgatnom. Kérem, ha visszatér Budapestre, adja át neki az üzenetemet: se írásban, se szavában, de még gondolataiban se keverje össze, ne azonosítsa a német és magyar érdekeket, mert azok sokban eltérnek egymástól, sokszor ellentétesek, és sohasem azonosak . . .

— Debrecenbe hazaérve Farkas Ferenc azonnal érintkezésbe lépett a Kárpátalján felvonult egyik hadosztály parancsnokával, Lengyel Béla tábornokkal, akinek — most már mint felettese — azt az utasítást adta, hogy a várható fejleményekre 24 órán belül készítse fel az ott állomásozó 1. hadsereg más magasabb parancsnokait is.

A konkrét utasítások kimentek tehát. Az akció mégis meghiúsult, olyannyira, hogy utóbb, az ellenállási mozgalmak történetében szó sem esett róla. Hogy miért, azon még így, harminc év távlatából is érdemes elgondolkozni.

Ha ez az akció sikerül, akkor hadászatilag is új helyzet áll elő: a magyar csapatok mögött a főcsapást addig a lengyel alföld irányában mérő Petrov - féle hadseregcsoport harc nélkül kelhet át a Kárpátok hágóin, és 1944 márciusának végére vagy április elejére Budapest alá érhet. Ezért mondom tehát, hogv ennek a lépésnek a háború kimenetele szempontjából is döntő fontossága lehetett volna.

A megszálló német erők innen-onnan összeszedett kisebb, bár jól felszerelt egységekből állottak. Szinte biztos, hogy egy váratlan, esetleg a szovjet hadse-