Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - SZEMLE - B. Juhász Erzsébet: Nádas Péter: Leírás
A falhoz lapult és halkan, nagyon halkan az örömteli visítozás után, kérte, most ne legyek lépcsőházi oroszlán, a rács mögül ne kapjak felé karmosán. (Más korszak) Fontoskodni sem kell annyit: kiérlelt első kötetet követett gyorsan kiadott második, és kész. Meg aztán hátra van Benkő Attila legfőbb érve: „a lényeg nem szereti, ha torkon ragadják”. És: „...jobb lapokkal könnyebb játszani.” De azért a lírikus nem kártyás. Az ő lapja nem korlátozódik harminckettőre; sokféle lap vételére formálhatja képessé magát. Egy szó mint száz: egyelőre mégsem vonom vissza. NYILASY BALÁZS Nádas Péter: Leírás Nádas Péter új kötetének, a Leírásnak a megjelenése nem teszi szükségessé, hogy minden eddig megjelent kötetéről említést tegyünk, de az Egy családregény vége újraidézését nem kerülhetjük el. Nádas könyvei közül ez a legösiszefogottabb, legsikerültebb mű. Ügy is felfoghatjuk, mint eddigi köteteinek, azok mondandójának szintézisét, e köteteket pedig a regény által elért csúcs közelítési kísérleteinek, nekirugaszkodásainak. Ugyanakkor felmerülhet bennünk az a gyanú is, miszerint Nádas Péter nem ilyen araszoló fejlődési stílusban és alkotói stációkban ért el erre a magaslatra. Inkább azt kell feltételeznünk, hogy tapasztalata, tudása, a megélt élmények sokrétűségének bonyolult síkjai, a többféle (politikus és a politikus, egyéni és társadalmi, gyermek- és felnőttkori) értelmezésekkel, vonatkozásokkal együtt spontán módon párosulnak az író tehetségével. Az a sok szín és elem, amely novelláiban külön-külön érvényesül, s így néha a megérdemeltnél haloviányabb hatást kelt, együttes erővel és erőteljesebben hat sziimtézisregényében, az Egy családregény végé-ben. Egyaránt elismerjük tehát a regény eszmei, esztétikai és nem utolsó sorban érzelmi értékeit is. Ezek után hogyan is szóljunk úgy a most megjelent új kötetről, a Leírásról, hogy ne rendeljük alá e regénynek? A két mű megjelenési ideje és összhatása alapján nyugodtan megtehetnénk ezt. Hiszen míg a regényben, szinte ugyanazokkal az eszközökkel és anyagokkal, megrázó hatást ér el, addig a Leírás novelláiban ez a hatás és élményfüzér részecskéire, hangulatképékre, töredéktémákra, novella méretű élményekre bomlik, s így ez a kötet összhatásában mindenképpen szerényebb. S mégis azt mondjuk, és nem a műfaji formaválasztás miatt, hogy a két mű irodalmi, esztétikai és főleg érzelmi mutatóinak, értékeinek hasonlósága — a hatások különbözősége ellenére — nem kicsiny. Már csak azért sem, mert ezek az elbeszélésék 1968 és 1975 között születtek, s így egy részük expozíciója az 1969 és 1972 között megírt Család- regénynek, más részük pedig párhuzamos vele, illetve folytatója az akkori alkotó folyamatnak. De olyan egységről van itt szó, amelyet nem csupán az évszámok igazolnak. A novellák főszereplője, éppen úgy, mint a regényé, az ember tudata, tudat- állapotainak, eszmélkedéseinék, átváltozásainak sóra. Minden egyéb — a társadalmi, 186
