Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 2. szám - SZEMLE - Nyilasy Balázs: Benkő Attila lírai lapjárása

Tartsd messzebbre magadtól: jelezd, hogy nem vagy azonos vele, („... kirajzol egy lírai szubjektumot...: a játékvezetőét, aki a pályán van ugyan, de nem játszik, áld potenciálisan minden akcióban részt vesz, de soha nem rúg labdába, nem veszthet és nem is nyerhet...” [Könczöl]), szóval tartsd messzire, de azért jelezd azt is, hogy a leheleted van rajta.

Mióta szemközt ülök pislogó fényeiddel, de túl alaktalan vagy ahhoz, hogy beszélgessünk. Túlságosan ismerlek, unlak is talán,

mint házastársak villamosaidban. Nem, sehogy sem illenék szerelmet vallani annyi kínos esemény után, mint valami csa/posnőnek.

Az Eiffel-tornyot sem ölelgetném, túl józan vagyok a magányos beszélgetéshez; meg aztán: öreg magzatként élek hasadban, szülővárosom.

(B. P.)

Kevésbé költőien folytatva — összefoglalva — azt mondhatjuk, hogy Benkő a demitizáló, távolságtartó, ironikus alkotásmódnak egy finom, mértéktartó, egyéni változatát teremtette meg.

Hanem második kötetében a varázslat többnyire elmarad. Az alkímia rosszul működhet, mert a versek teli vannak repedéssel. A gyűszűnyi anyag nem képes kitölteni az edény formáját, a kapott kmstáüyidanaib üvegszínű lesz. Vond be az ötletek, a rím, a ritmus élénk zománcával, csak közönségesen csillog.

(Ismét) metaforikus voltam, de lehettem volna iskolás is. Elég sok költemény — a Téves ciklusnak csaknem minden darabja — szerepel kérdő, kételkedő megjegyzéssel a füzetemben.

A probléma korántsem csupán Benkő Attiláé. A tüntető, szándékolt köznapiság nemzedéktársainál is bőségesen ragad le a jelentéktelenségben, a tematika fémpénze igencsak gyakran megengedhetetlenül apróra váltódik. Ha Benfcővel 'kapcsolatban fogalmazódik meg a kérdés: milyen mélységű, súlyú, meddig, mire elegendő az a lírai tartalom, amiből első könyvében finom metszésű verstestecskéit előállítja, akkor általában azokra a mondandókra is kérdezek, amelyeket az ironikus, távolság- tartó előadásmódú szerzők sokasága fog vissza, sejtet, göngyöl eüő-elő. Egyre inkább úgy tűnik •— legalábbis ami az utóbbi évek fiataljait illeti —, hogy ez a lírai alkotásmód az egész magyar nyelvterületen uralkodóvá kezd válni. Korszerűségét nem vitatom, de a groteszk, irónia, cinizmus, a fanyalgás, a távolságtartó tárgyilagosság tartósan szervessé csak akkor lehetnek, ha (közhely jön) — erőteljes, megszenvedett emberi tartalmakat — hogy ne mondjam: nosztalgiákat — tud mögülük-általuk érvényesíteni a szerző.

Hanem a kinyilatkoztatásból térjünk vissza a prózához. Meglehet, Benfcővel kissé igazságtalanul bántam. Hiszen tehetsége vitathatatlan; nemzedéktársai közt így is figyelemre méltó jelenség. Hisz Ágnes lányáról szóló verseiben második kötetében is többnyire meg tudja találni távoságtantás, könnyed csevegés és melegség, fölcsillanó nosztalgia — rá jellemző — egyensúlyát.

185