Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 2. szám - SZEMLE - Korompay Bertalan: Néprajzunk és bibliográfiája

dené, lesz, aki Bél Mátyással: őket a szlovákok is tudományuk kezdeményeződnek tartják. A folkloristák kétségkívül helyesen jártnak el akkor, amikor Erdélyi Jánost tekintik a folklór-mozgalom elindítójának, az összehasonlító iskola hívei pedig ugyancsak helyesen látják Katona Lajosban a moidern hazai folklór megalapítóját. Egy bizonyos: Herman Ottó volt az első (tárgyi) etnográfus hazánkban, halászati nagy monográfiájával, 1887-ben. De ha a néprajz fogalmát kitágítjuk, és már a néprajzi érdeklődés megnyilvánulását is a néprajzhoz számítjuk, akkor kérdés, vajon nem Szent Gellértt volt-e a magyar népzene első vájt fülű élvezője és méltatója, akit a kiézámalotm mellett őrlő magyar asszony harsány hajnali éneke nem hagyott aludni, és aki a hallott dalt dicsérőleg vagy félig tréfásan a magyarok szimfóniájának nevezte? Döntsék el a zenekutatók.

Az előttem fekvő kötetek rövid ismertetése előtt, elöljáróban még arra a kérdésre keresek feleletet: miért netm készült megfelelő néprajzi bibliográfia idáig? Azért, mert néprajzunk csak most érkezett el a szükséges összeszedettség fokára, amely a bibliográfia elkészítését halaszthatatlanná tette. A mi if jókoráinkban rendszerint egy kezünkön megszámlálhattuk néhány jeles művelőjét. Hárman-négyen voltak a tárgyi néprajziban (budapesti és vidéki múzeumi keretek között) és feleannyian folkloristák, egyetemi szinten, vagy magántudóskénit (Solymossy, Szendrey). E kisszámú kutatógárdának nem volt módjában, hogy eredeti kutató munka helyett bibdáográfiai adatgyűjtésnek áldozzon. Nagy művek akkoron évtizedenként ha jélentek meg (Gönczitől Göcsej, 1914, Györffytől Cifiraszűr, 1930), széles volt előttük a kutatási mezőny, belevágtak hát a munkába, ahol tudtak. Dehogy is akartak volna hátrafelé tekinteni. Még oldalvást se nagyon. Az hátráltatta volna őket. Tudták, ha ők nem dolgoznak, semmi sem megy 'előre. Elfoglalták őket, igen helyesen, a tudomány fő feladatai, egyrészt a tudomány művelése, másrészt a szent ügy felvállalt képviselete. Viski Károly volt köztük legjáratosabb a tudományszerviezésben. Legszívesebben tehát róla nevezném el ezt az 1945-iig tartó korszakot. Viski tollából, az ő fordításában jelent meg az első magyar nyelvű egyetemes néprajzi összefoglalás: Hafoerland Mihály bécsi etnográfus Néprajz című kis műve (második kiadása 1924-ben). Viski segédkezett az Egyetemi Nyomdának a Magyarság Néprajza négy kötete szerkesztésében.

Nézetem szerint ennek az összefoglaló munkának az előteremtése bizonyos fokig még időelőtti vállalkozás volt. Csak az első két kötete sikerült összehangoltan, harmadik és negyedik kötete már nem. Azokhoz kevés volt a szakember. Külső erők bevonására volt szükség. Ezek mindegyike elvégezte a magáét, de a folklór valahogyan sántáikéivá került ki ebből az alkalmi összefogásból. Tolnai Vilmos a szólásokról írva hatalmas bibliográfiát kanyarított dolgozatához, Kodály a népzenéről értekezve pompásan összefoglalta idevágó eredeti kutatásainkat. Az eredmény mégis szervezetlenül állt össze, Viski maga is elégedetlenkedett vele (a III. k. előszavában). Abban a korban a magyar folkloristák divergensen fejlődték. Egy csoportjuk — Ró- heim Géza, Honfi János — külföldön keresett magának teret érvényesülésre. Solymossy Sándor ereje megfeszítésévé! vállalta éppen nem érdemtelenül a reá eső súly legnagyobb részét, mégis: kiválóan sikerült fejezetek mellett (ballada, monda) a lírai népdalról, a népmeséről, az ősvallásról szóló fejezetek sietve készültek, nem ütötték meg a kiértékelt kutatások kívánt mértékét. A mesefejezet megírásával végül Berze Nagy Jánost bízták meg. A nyomdai szerkesztőség egy hónapnyi határidőre kérte a roppant szakmai elmélyedést kívánó tanulmány elkészítését! Ennyi idő nem lehetett elegendő ehhez, és a mesekutató nagyhírűvé vált mesiatipolágiájánák gazdag anyagából állította össze leíró tájékoztatását.

Erről a kiadványról most nem kívánva többet mondani, csak azt jegyzem még meg, hogy Viski volt annak a kornak az alkalmi bibliográfusa is, legalábbis a lengyel Lúd Slowianski című ismert sorozatban 1931-ben a magyar néprajzról a külföld számára németül írt tájékoztató írásában. Hogy ez milyen kiváló dolgozat volt, mi sem mutatja jobban, mint az, milyen nagy mértékben felhasználta adatait — ezzel szintén közvetítő munkát végezve — Kovács László néhány évvel később a

176