Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - TANULMÁNY - Tandori Dezső: Az ég-sapkájú versről - Weöres Sándor: Az ég-sapkájú ember
tanulmány TANDORI DEZSŐ Egy ég-sapkájú versről Weöres Sándor: AZ ÉG-SAPKÁJÜ EMBER Akinek azt mondják: „rosszkor születtél, kotródj az anyád méhébe vissza”: e véráztatta kapun nem dönget, az csak egyszer nyílt, zárva találja; elindul a hosszú kettős fasorban, végén kilép az üres világba, s a fején jelként (hogy rablók ne bántsák, úgy sincs semmije:) kerek kék sapka. Kék sapka, tetején taréja nincsen, simára húzva, körül beszegve, két kis vakond-prém hajlik a fülre, alul az álián tök-inda tartja, az útról nem szed melléje virágot, s ahogy vándorol tájakra temetve, mindenütt fedi a sima kék sapka, holtig eltart a kerek kék sapka. A volt otthonból, két szellő közt, fátyolos szemmel, tündér-tekintettel bandukol a hosszú, kettős fasorban, jobbról-balról függő zöld falban, végül kilép az üres mezőre, ahol a határ a határát veszti: onnan mindég van tovább hova menni ottan többé nem ismeri senki. Ha egy költő kezdettől fogva teljesen érett hangon szól, későbbre mi változik? Talán a témái érlelődnek. Mivel azonban maga a világ nem érlelődik, a témák vagy elhajolnak a világtól, vagy itúllendülnek rajta, vagy mintha a személy adná a dolgok nagyítás közeiét, szuper-valóságát. Weöres Sándornál, minden látszattal játszva is, talán ez az utóbbi változat uralkodik — természetesen egyenlők közt. Ám a hatvanas és a hetvenes évek Weöres-versei a személyiség nagyítójszemiéllyé válásának minden mód maradandó levezetéseit hordozzák már, s ha elhajolnak valami 169
