Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 2. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék VI.

völgy utca, ahol ugyancsak laktunk vagy 12 évig anyámmal. Későbbiekben lesz még szó azokról az időkről.) Kélvánia-ikert— Amikor már járni tudtam, Anyám a Kálvária-kertbe vitt Klári nővéremmel levegőzni és játszani. Karikáztunk, labdáztunk, nagy szenvedéllyel szaladtam le a kápolna dombjáról, és igen gyakran hasraestem, mire leértem a kavicsos kis útra. Tenyerem és térdem horzsoltam fel ilyenkor, és hosszan sírdogáltam, anyai vigaszra várva... És most felrémlik a „esaládirtó” figurája, aki nap mint nap térden csúszva kúszott stációtól stációig, és a földet csókolta állandó keresztvetések közepette. Valaha kiirtotta a családját, és a börtönben vallási tébolyba esett. Láttuk évről évre és napról napra, de én minden alkalommal borzongani kezdtem, és fantáziámnak semmilyen támpontja sem volt, hogy valamelyest is megértsem a szót: családirtó?! Valami megnevezhetetlen, mély szomorúságot éreztem, akárcsak amikor az Orczy úton a Közvágóhíd felé hajtották azoknak a bús lovaknak százait, melyeket halálra ítéltek. A háznak, amelyben laktunk, nyitott udvari frontja ránézett a Józsefváros háztető-erdejére. Csaknem a Práter utca körúti végéig láthattam bele a fuvarosudvarok és a kisüzemek izgató világába, az Aszfaltgyártói, ami közvetlen közelünkben termelt és „illatozott”, a Boon kakaógyáron át egy faaprító üzemig... Közvetlen a mi udvarunkat egy félemelet nagyságú téglafal választotta el a „kis háztól”, ami egy hosszú téglalap alakú fuvarosudvar volt. Négy-öt fuvaros család lakott a földszintes udvarházban, m lynek kapuja a Kőris utcából nyílt, és az udvar végén akkoriban még istálló volt: úgy emlékszem, három pár lóval, és hol a friss szénaillátot, hol az ugyancsak vonzó tárgyaillatot hajBÁBUVAL

144