Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék VI.
BÁLINT ENDRE Életrajzi törmelék VI. Bizonyára nem véletlenül időztem olyan sokáig az eddigiek folyamán a játékoknál. Az ember magateremtette szabályok szerint él, és e szabályok legalább anyira absztraktok, mint a cselekedeteinkben megnyilvánuló mozgások és mozdulatok. A játék, bármilyen szakrális közösségi mozdulatsorozathoz hasonlóan, kultikus ceremónia. Ügy is fogalmazhatnám: a játékszabályok a létezés hitelességét vannak hivatva bizonyítani. Hosszú évtizedekkel ezelőtt írtam egy dolgozatot Törvény és Rend a művészetben címmel. Azt bizonygattam, milyen fontos az a mozdulat, amit a képpel kapcsolatban az „első ecsetvonásnak” nevezünk, továbbá arról írtam, hogy a színeket hasonlatnak tartom, nem pedig a környezetünkben előforduló konkrétumok ecsettel való követésének. A festést is „kultikus ceremóniának” tartom: kezdetben valóban a közösségi mozdulatok sorozata volt, mégpedig olyan intenzitású, hogy individualizált korunk még mindig „profitál” feszültségeiből. A kép valóban a hasonlatok ka- tedrálisa... Nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy gyermekkorunk labdája bolygó abban az univerzumban, melynek terét a képzelet hozza létre, méghozzá a legrom- latlanabb képzeltet: a gyermeké... Volt gyermekkoromban egy piros-sárga-zöld filc- szeletekből varrt labdám. A házzal szemközti Kálvária-kertben az ég felé dobtam, és szentül hittem, hogy valamikor csak fedrepül az égig. Felrepült, de csak negyven év elmúltával, amikor ezt a labdát felfestettem egy porosz-kék színű égre, teldholdként... Képzelet és Akarat kettősében keletkezik minden új univerzum, mint ahogy minden új Forma egy új univerzummal azonos. „A festő képi világa” — szoktuk mondani, és ennek a világnak létezését az a hitelesség igazolja, ami visszautal a teljességre. A szellem által feldúsított érzékenységre, az érzelmek szerkezetes intenzitására, a valótlanságok csapdájának kikerülésére... Az egykori Orczy úti Kálvária-kertben az ég felé feldobott labdám micsoda tereket hasított át, amíg picinyke égitestként meglelte helyét egy festett fadarabon! Évtizedeken át tartó útját és pályájának ívét és irányát nem lehetett követni és tudatosan megélni sem, de a történés-terekben, melyeket áthasított, ott kellett lüktetnie különféle valóságok szívverésének, olyan átéléseknek, amelyek valódi tartalommá nemeseditek. Ha a Kálváriaikertben feldobott labda és az évtizedekkel később festett kép idejét csupán az időtlenségre vonatkozó hasonlatnak vélem, nem hiszem, hogy sokat tévednék... Kálvária-(kert! Keskeny, hosszú terecske volt a Golgota út és a Simor utca közé szorítva. Bejárata az Orczy úton volt, és a tér végén egy dombocskára épített kupolás kis kápolna állt. A kápolna mögött a keresztre feszített Jézus és a két lator. A kis tér bejáratától balra és jobbra különös alakú japán törpe fák, bokrok, cserjéik, egyikét akácfa, és füvesített kis szigetek a fák között. A bejárat és a kápolna közötti út mentén jobbra és balra kőből épített stációk sorakoztak^ Jézus keserves életét példázva a tragikus végkifejletig. A történéseket, azt hiszem, réz vagy bronz reliefek illusztrálták. A terecske még megvan, de a kápolna a dombocskával, a stációkkal, feszülettel és latrokkal együtt eltűnt, a Golgota úti oldalon hosszú vassínek hevernek egymáson; nyilván nem fértek el a MÁV Gépgyár szűk terében .. .A gyár Golgota úti oldala végig szegélyezte a Kálvária-kertet, és még azon túl a Népligetig futott. Az Orczy út 36-os ház harmadik emeletén laktunk, és erkélyünkről ráláttunk a gyárra és a Kálvária-kertre. (Tudnivaló, hogy a Kálváriáikért nem azonos a Kálvária térrel, ahová betorkolt Számos józsefvárosi utca, mint például az egykori öröm143
