Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Holdosi József: A mesék szívdobbanásai (novella)
— Ismerős ez a nóta — mondta Féllábú —, hol hallottad? — Ügy jött... — Ezt csak a régi öregek ismerték, azzal tanították csak meg, akit alkalmasnak tartattak rá. Biztosan attól a bolond Borzsától hallottad... Miért nem válaszolsz? Rimánkodott, hogy veszítsen a kártyán, vagy rúgjon be, hisz ma érkezik az Életből Kifutó. Nyolc óra után sietett is vele hazáig. Az utca végét már sötét függönnyel lezárta az éjszaka, mikor futás zaját hallotta. Feltűnt egy fiatal férfi, aki mire odaért hozzá, minden ruhát leszórt magáról. Mindent, mi szép lehet egy férfiban, ráakasztott a természet, Kölyök ámulva nézte. Életből Kifutó egy bokorhoz lépett, batyut vett elő, s gyorsan más ruhába öltözött. Elébe állt, az rémülten hőkölt vissza: — Mégis sikerült legyőznöd! — Én, a Kölyök vagyok, beszélni akarok veled. — Ezt ismerem már — indult futásnak az —, mindig így akarsz becsapni, de nem kapsz meg! — Marinka fia vagyok, Borzsa bácsi küldött... Életből Kifutó visszafordult: — Az más, most már hiszek neked, de nagyon vigyáznom kell, mert Ö folyton követ. Mikor rájött, hogy rémisztgetéssel nem megy semmire, cselhez folyamodott, volt olyan hely, ahol nőként várt, a batyun feküdt, lábait széttárva hívogatott magába, de erős voltam, még féreg is volt, azt mondod, Marinka fia vagy, hallottam, meghalt. Ö is várt egyszer itt, sírt a megölt szeretője után. Mondtam neki, hogy hiába minden, halottakat visszahozni nem lehet. Panaszkodott, hogy már nem bírja, folyton zaklatják, azt hiszik, mert megesett, bárki jó neki. Főleg egyre panaszkodott, az még le is teperte, gyalázatos elégtételt vett rajta. „Azóta folyton fáj a fejem”, mondta, s az utcára sem mer kimenni, mert mindig azzal a tizenöt éves lánnyal találkozik, aki holdvilágkor megy le a folyóra fürödni, és csak néz rá szemrehányón, majd int, hogy kövesse. Ha tudsz futni velem, mesélek neked magamról, talán segít az is rajtad! — Cigánynak születtem én is, de olyan szép voltam, hogy a napra sem mertek kivinni, nehogy magába szívjon a sugaraival, így önmagam számára lettem a világ, s a világ én lettem, legénnyé cseperedve is csak befelé hallgatóztam, míg meg nem láttam a nyomorukat, prófétaság szállt meg, jött a sok cigány, beteg gyerekeket hoztak, bénákat, kezem érintésével meggyógyítottam őket, a falvakat járva, üldöztek a csendőrök, védett a sok rejtekhely, tiszta voltam, érintetlen, asszonyi test sem gerjesztette csípőmet, jött egy cigánylány, szerelmes vagyok, gyógyíts meg, azt beszélik, te még a bénákat is talpra állítod, mondta, akkor tudsz segíteni rajtam is, éjszakánként azt képzelem, hogy te lovagolsz rajtam, dörgeted csontjaimat, űzöl, hajszolsz csatakosra, nemet mondtam, elátkozott, hogy a halál járjon nyomomban, kergessen, soha nyugtom ne legyen, addig fussak előle, míg az életből ki nem szaladok, már nem tudom, hogy képzeltem-e az életemet, vagy így is volt, aki cigány, és mást akar, az vagy képzelgő, vagy bolond lesz, ki is értünk a faluból, gyorsítanom kell a futást, ha többet akarsz megtudni anyádról, keresd meg Mamót, ő nevelte fel, isten veled! Mamó boszorkány hírében állt az utcában, senki sem mert bemenni hozzá, csak ha nagy baj volt, a segítségére volt szükség, akkor kiabáltak be hozzá. Kölyök is így tett. 138
