Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Holdosi József: A mesék szívdobbanásai (novella)
— Réce bácsi, azt mondták anyámról, hogy ... kurva volt, azért ment el... — már sírt, pillanatokon múlt, hogy össze nem esett. Púpos magához ölelte: — Azért mondják, mert cigányok, ne törődj velük, hanem eléggé megnőttél, mondd csak, két marokra tudod-e már fogni a farkadat? Ezért szerette Púpos Récét, a közelében mindig könnyűnek, vidámnak érezte magát. Most is mosolyognia kellett. — Látom a mosolyodon — nevetett az —, megy bizony már, úgyhogy egy picike pálinkától még lányokat is képzelsz hozzá. Gyere, elmegyünk hozzám, ott elmondhatod, mi a baj! — Megígértem a Féllábúnak — folytatta otthon —, hogy csinálok neki egy kétkerekű fakordét, de csak miattad teszem, mert sajnállak, hisz egyre nehezebb lesz, megdöglesz alatta. A pálinka felmelegítette Kölyköt: — Réce bácsi ismerte anyámat, igaz... — Ne higgy senkinek ... — Miért hagyott akkor itt? — Néha eljött hozzám, arra kért, hogy csináljak játékokat neked, és folyton könyörgött, hogy egy férfi képét faragjam ki neki. Négyéves voltál, mire a magyarázatai után elkészültem vele. Sírva köszönte meg. Másnap eltűnt az utcából. — Azét, akit megöltek? — Apádét. — Ennyi az egész? — Tíz év telt el azóta, ki emlékszik vissza már? — Mindenki hazudik nekem, még a Réce bácsi is... — Mondtam már, anyád nem volt kurva, volt, akit szeretett, tőle lettél, de azt megölték, csupán annyi, hogy cigányok vagyunk. Ide lökött minket a falu, a valaga végére, akkor szarnak le bennünket, amikor akarnak. Anyád is, Borzsa is jól tudta ezt, aki nem tudja, az boldog cigány. Mit kérdezgetsz te? Hova jutott anyád? Meghalt! Borzsa, megbolondult! És én, aki a sorstól a cigányságom mellé, púpot is katpam? Nézd! — pisztolyt vett elő. — Én csináltam, a golyókat is hozzá, Púpos Réce, az ezermester felkészült a nagy leszámolásra! Ha már eddig vagyunk, elmondom neked az ón történetemet is. Tizenhét—tizennyolc éves lehettem, amikor szerelmes lettem egy gádzsólányba, holdvilágképű, sántácska, de szemrevaló, ő sem vonakodott tőlem. Csóró parasztok voltak a szülei, elmentem hozzájuk. Ragadott a kosztól náluk minden, körülszarosak voltak, ahogy mi mondjuk. Az apja meg csak motyogott: — Cikány vagy, akkor tetfes, meg tolvaj is vagy! Az anyja a sporhelten szárította a vizes bugyogókat. — Kapd le már! Csiba, mer’ megpörkülődik a szárgya! — kiáltott a lányra. — Ne bámúd a cigánnyát, mer’ megerőszakul! — Feleségül akarom venni a lányukat — mondtam. — Cikány, elkűdenéd kódúnyi a lányomat! — Mindenhez értek, a faluban is dolgozok, ház, kerítés, bútor... Ezen kaptak, rendbehoztam a házukat, bútort faragtam nekik, kerítést állítottam. Mikor mindezzel végeztem, eléjük álltam: — Ügy gondolom, hogy pünkösdkor megtarthatnánk az esküvőt. — Cikány nem gyühet a házunkba! — üvöltötték. — Akkor elviszem a lányát! A lány is elém sántikált: 136
