Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Böröczky Mihály: Összetartozók (vers)
BÖRÖCZKI MIHÁLY Összetartozók Az öregasszony szobájában — közvetlenül az ajtó mellett — egy műanyag Szűz Mária lógott, alatta — pontosan illesztve a talapzathoz — egy szenteltvíztartó. Az már teljesen bizonytalan, hogy a befelé nyíló ajtó eltakarta-e, vagy fényt dobott rá. Sohase láttam, hogy száraz ujjait illendően belemártotta volna, de az ujjak és a szenteltvíztartó valahogy mégis összetartoztak. A szentképekre — pedig ott porosodtak a falon — már sehogyan, se emlékszem. Tudom még, hogy a szoba is öreg volt. Tehetetlenül ténfergett bent valami világosság, állandóan összekeveredve a sarkokból, a szekrény alól, és egyáltalán a legváratlanabb helyekről kiszédelgő homállyal. Az egyik sarokban vaskályha állt, és nekem az volt az érzésem, hogy télen is állandó hideget ont magából. A kályha mellett — a lehető legközelebb hozzá — beletörődve fontosságába, méltóságteljesen terpeszkedett a prices. A belegyömöszölt szalmazsákot már gödrösre feküdték. Ügy nézett ki, mint akit valamikor hanyattlöktek és megfeledkeztek róla. Itt látom leggyakrabban az öregasszonyt. Ül, csak ül -— bizonytalan nyugalomban, mintha mindig is az előtte lévő pillanatban fejezett volna be valami fontosat, figyelve máris a következőre, ami nélküle semmi, és már miatta is ugyanaz. Ül, csak ül — hozzátapadva a homályhoz — olyan örökkévalóan, mint a műanyag Szűz Mária a talapzatához illesztett szenteltvíztartóval. Az egész kép valahogy különös és szabálytalan. Pís most már határozottan emlékszem arra a ki nem rajzolt egyenesre, ami az ablak és ölébe ejtett kezei között feszült. 127
