Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Dercsényi Dezső: Gerevich Tibor (1882-1954) (tanulmány)

hogy kiterjedt baráti köre mellett sokan — még kiváló pályatársai közül is — tisztelték, de nem szerették.

Egy kis történet talán betekintést adhat magatartásának ebbe a részébe is.

1942-ben Nagy bajos kora c. munkámat az Akadémia Kornfeld díjjal tüntette ki. Kornfeld Móric tekitélyes alapítványt tett az Akadémián, azzal a céllal, hogy 6 óv legjobb művészettörténeti munkáját annak kamataiból jutalmazzák. Bevallom férfiasán, erre nem is számítottam, lehet, hogy nem is tudtam a Kornfeld díjról. Miként történt, ezt ő maga mesélte el s — mint látni fogjuk — nincs okom kételkedni abban, amit elmondott.

A díj 3000 pengő volt, ami — noha a pengő már erősen inflálódott — ez időben még jelentős összegnek számított. A díj odaítélésére kiküldött bizottság előadója Petrovich Elek volt, a Szépművészeti Múzeum köztiszteletben álló igazgatója, aki egyik kollégánk, egy szobrászati műfaj egész középkori történetét feldolgozó művét ajánlotta kitüntetésre.

Gerevich, mint a bizottság tagja, ezzel szemben az én Nagy Lajos-omat javasolta.

— Kétségtelenül kitűnő munka — válaszolta Petrovich — de inkább művelődés- történet, semmint művészettörténet.

— Szíveskedjék fellapozni s elolvasni a könyv első mondatát — replikázott Gere- vich — mely így hangzik: A magyar középkor őszén, a XIV. század közepén megsokasodnak művészeti emlékeink.

Azóta sem tudok szabadulni két kételyemtől. Valóban olvasta-e a könyvet, vagy csak mint briliáns debatter mindig tudta, mivel kell érveinie? A másik nem is kétely, köztudott volt, hogy a Petrovich-tói javasolt mű szerzőjét sohasem kedvelte, sőt...

Ugyanakkor két kézzel szórta szeretetét, barátságát azokra, ákiket erre érdemesnek tartott. Mindenekelőtt édesanyjára, akivel annak haláláig együtt élt. Amikor a negyvenes évek elején esztergomi házában meglátogattam, eiáimiultam édesanyjának szellemi és tesi frissességén.

— Hány éves a kedves mama?

— 91 elmúlt, de mi csak nyolovannyolcat vallunk be neki.

Lehet, hogy ezért nem nősült meg. hiába vélt tudni a pletyka gáláns kalandjairól. Volt azért csalódja. Korán eihalt testvéreinek egy-egy fiát nevelte s nem is akárhogy, hiszen Gerevich Lászlóiból a régészet és művészettörténet nagynevű kutatója, a budavári ásatásak vezetője, akadémikus lett. Aladár pedig 16 olimpiai, világ- és európabajnoki aranyérmet szerzett a kardvívásban, nemcsak magának, dicsőséget nemzetének is.

Nagyon szerette tanítványait, főként az elsőket. Mihalik Sándort, akinek édesapja József, Kassán Gerevich egyik mentora volt, Genthon Istvánt, Huszár Lajost, Péter Andrást s nem egyszer még a gyöngébbeket is pártolta, támogatta, vitte előre pályájukon. Nem volt ilyen szerencséje, (?) pedig a kvalitást meglátó kitűnő szeme volt, a művészek között. Az egy Aha Novás Vilmoson kívül kevés igazán jó művész tartozott szőkébb köréhez. Ebben része lehetett kultúrpolitikai elkötelezettségének is.

Ideje már rátérni életének rövid ismertetésére is. Máramanosszigeten született 1882 június 10-én, de Kassán nevelkedett s nyilván az ifjúkor emlékei okozták, hogy igazában két magyar várost szeretett, kettőben érezte otthon magát: ott és Esztergomiban. Ebben a vonzalomban 'kétség kívül szerepe volt e két város kiemelkedő műemlékeinek, műtárgyainak.

A budapesti egyetemen Pasteiner Gyula tanítványa volt, nem is lehetett volna másé, mert csak egy tanszék volt. Tanítványi szeretettel rajzolt portréját 1933-ban akadémiai emlékfoeszédében örökítette meg. Az Eötvös-kollégium tagja volt s ennek révén részese a századelő csodálatos szellemi reneszánszának, amely Horváth Jánost, Kodály Zoltánt, Gombocz Zoltánt, igaz, Szabó Dezsőt is adta a magyar szellemi életnek. Rövidebb (berlini és hosszabb itáliai tanulmányai közül az utóbbinak volt rá kitörölhetetlen benyomása. Az előbbi két magyar város mellé oda keli illeszteni Bolognát is hét évszázad hagyományaiból táplálkozó mozgalmas diákéletével s nem utolsó sorban kitűnő konyhájával, amelyre csak szuperlativuszokban tudott visszaemlékezni.

1082