Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Varga Imre: Boszorkányszombat (verses játék)

ÜGYESEK:

Mi meg a procedúrát

szépen

végignézzük.

S aki bűnös, egyhangúlag elítéljük.

( elvonulnak)

DEÁKOK (göröngyökkel, ágdarabokkal dobálják az Iskolamestert):

Csincsele,

bombola.

Ki van kint?

Az -angyal.

Kit keres?

Tégedet.

Azt, aki vétkezett.

ISKOLAMESTER:

Hogy állunk a leckével, nocsak?

III. DEÁK:

Bizony csehül.

ISKOLAMESTER:

Becsukni a lepényiesőt, szopjosok! Értettem? Miféle játék ez? Majd én statuálok, hé, példás fegyelmet. Itt senki sincs kint. Osztályunk ajtaját bezártuk. Egy természeti iskola csak így irányítható. A stíhola — élet. Schola est vitae. Értem? S mit én itt a földre írok — valóság. Miért ne lenne valóság a szó. Éritjük, taknyosok? Non vitae, séd scholae discimus. Slussz!

SALABAKTER (kidugja fejét egy sűrű bokorból):

Tanulni? Ej, többet tudok, mint ki a tudós tejét aggkorig szopta-szívta.

Többet? Hogyne.

Kétségeimhez viszonyítva.

DEÁKOK (felugrálnak. Elmenőben):

Csincsele,

bombola.

Ki van bent?

Az ördög.

SALABAKTER:

Hülye vagyok, lődörgők.

ISKOLAMESTER (fut a Deákok után): Hé, várjatok csak, várjatok!

MESTER:

Barátocskám, most jól figyelj.

Ehhez erős szív kell és kemény

férfimell.

Beértünk most e különös pagonyba,

itt ághoz kötözve

egy satnya bagolyka,

ott kalitba vetve egy kis fülemüle,

megkérdem tőle,

miért került ide.

FÜLEMÜLE:

Gojj gojj gia h-üdüdoj gojj gojj kia hüdüdoj kvanró kvarró hosztehoj higaj gaj gaj kvio csio csőrre csőrre csőrre hí MESTER:

Most beszélj te, kis bagoly.

BAGOLY:

Huh hu uhu hu huj huhu juhu hús MESTER:

Azt mondja a bagoly s a fülemüle, ide a pagonyba azért kerüle, merthogy mindkettejük sokat

dalolás zott,

s nem állhatott a székfőváros: Álmosd.

S az alvás- és álomkedvelő nép meg — hogy e circumstanciák megszűnnének, s Álmosdban álomszép legyen az

építőmunka —

e két tollast ide, a pagonyba dugta. FÜLEMÜLE:

Gyűjj, gyűjj, gyű-jj, gyűjj csak, gyűjj. PORKOLÁB:

Azt mondja, tűnjetek el innen, mivel több mondanivalója nincsen. (Pár lépésnyire egy faágra függesztett kalitka látható, fatörzshöz kötözve pe- tig egy láthatóan okos kos legelget.) MESTER:

Ehol a száműzött kos és a bezárt mátyásmadár.

Amaz öklelésre használta a szarvát és felbuktatott egy kiskirályt, emez meg füttyögött szívből, ösztönösen, nem követve a mátyási* irályt.

De a fő vád: úgy jött ide a szemtelenje, érvénytelen volt az útlevel(j)e.

Ezért is zárult be utána az ajtó,

hiába külhoni, ha kémgyanús a szajkó.

Képzeld, ha elterjeszti

itt a maláj nyelvet,

s az itten fajta majd egyre csak

malájul felelget...

•Persze itt nem a művészetkedvelő királyról van szó.

1007