Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - SZEMLE - Bodri Ferenc: Híradás a Petőfi Irodalmi Múzeum publikációiról
parasztságot. A makói évek élmén yhozadékát éppúgy jelentőségének megfelelően tárgyalja, mint amit Bécs, vagy Párizs adott útravalóul a költőnek. Méltatja a hangütés természetes közivetlenségét, mint ritka költői adományt, a „természet legparányltob jelenései” iránti szenetetet, a konkrét részletekben kifejeződő közösségi szolidaritásváüalást, mint e líra fontos jellemzőit. Hogy már költői indulásának éveiben mennyire a maga útját járja, s egy-egy verse már hozzámérhető a legnagyobbak teljesítményéhez: ezt bizonyítja pl. a Hangya c. vers bemutatásával. „Ez a tízsoros vers látszólag eszköztelen, jelentőség nélküli feljegyzés. De ha jobban odafigyelünk, a természet apró lényével együttérző, őszinte emberi lélek valóságos kis drámája játszódik le szemünk előtt... a teljes azonosulás lehetetlensége is kinyilvánul, hiszen az ember mégiscsak más dimenzióban él, legföljebb lehajol a parányi hangyához. Ám ebben az odahajlásban varázslatos gyengédség sűrűsödik. Így válik az eszköztelen leírás már-már monumentálissá.” A kihagyhatatlan nagy versek (Óda, Külvárosi éj, A Dunánál, Téli éjszaka) tárgyalása mellett sok kevésbé közismert versét vonja fénybe a szerző, az előbbihez hasonló módon villantva föl egy-egy érdekes színfoltot, eddig kevéssé elemzett vonást a József Attila-d költészet sokszólamú összetettségéből. Vonatkozik e könyvre is, amit az előzőről találóan állapított meg Fodor Andrásról szóló kismonográfiájában Csűrös Miklós: Fodor „az országos méretekben gondolkodó nemzeti költő vonásait emeli ki, de a középeurópai kis népek összetartozásának bar- tókian világos tudata, a világtörténelmi folyamatokban eligazító szocialista humanizmus mély kapcsolatban van József Attila magyarságélményével. Rámutat arra, hogy József Attila hazatfisága az erősödő fasizálódás éveiben, 1937-ben csak az antifasázmus lehetett”. Könyve lezárásaként az örökség jelenbeli sorsát jelzi: hogyan használják, teszik magukévá költészetét a „proletár utókor” egymást váltó nemzedékei. Utal arra, hogy a felszabadulás utáni költőgeneráció jelentős képviselői — Nagy László, Simon István, Pilinszky János, Kormos István, Nemes Nagy Ágnes —, az ő műhelyében tanulva értek költővé. S ha már a fenti névsorból saját nevét szemérmesen elhagyta, legalább a recenzensnek engedtessék meg, hogy az övét is ideírja: Fodor Andrásét, a költőét, aki ezzel a könyvével immár másodízben, arányosan tagolt, olvasmányosan szerkesztett, az ifjúságnak és a pedagógusoknak egyaránt nélkülözhetetlen munkát tett asztalunkra. (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1980) A nagyközönség tudatában jórészt középiskolás korunk egy-egy tanulmányi kirándulásának jóemléke tűnik elő, közismert állandó kiállításával jelenik meg a Petőfi Irodalmi Múzeum; napjainkban éppen a József Attilára emlékező mai magyar képzőművészek tárlata látható termeiben. És bár ez az alkalmi gyűjtemény is megérdemelne egy-egy alaposabb méltatást (e sorok írója szomorú csalódottságáról számolna be a tárlat anyagának és katalógusának sivárságát illetőn), ezúttal inkább a Múzeum tudományos tevékenységéről és kiadványairól számolnánk be. A megjelent publikációk többsége nemcsak szakmai érdeklődésre tarthat számot, de az irodalmat kedvelő közönség figyelmére is. Gondolom, nemcsak az irodalomtörténészek számára élvezetesek a Magyar Heli- kr/n Kiadóval közösen publikált Kézirattár sorozat elegáns füzetei, ebben eddig Ady Endre, Petőfi Sándor, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Kossuth Lajos egy-egy kéziratának hasonmását kapja kézhez gazdagon dokumentált és érdekes témájú tanulmányok (pl. Ady szerelmeiről) kíséretében az olvasó. Legutóbb pedig József Attila Költőnk és kora című versének hasonmása, a tanulmányban a „mű megközelítése” és miliőjének bemutatása látható. KERÉK IMRE 985 Híradás a Petőfi Irodalmi Múzeum publikációiról
