Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - SZEMLE - Kerék Imre: Fodor András: Így élt József Attila

koztatja talán leginkább Fodor Andrást, életútjának számtalan még kellően nem tisztázott kérdése folyamatosan ösztönzi arra, hogy minél többet tegyen a költő kultuszának életben tartásáért: ne merevedhessen szoborrá alakja, holt tananyaggá költészete.

Már első verskötetében felbukkan József Attilái neve. (Kiszombor, Józsei Attila) Később, a Józan reggel c. kötetében közölt Ének József Attiláról c. versben a költő legfontosabb jellemvonásának az igazsághoz való konok ragaszkodását látja, „költészet és valóság egységét, a szószerint vehető hitelességet”. (Csűrös Miklós megállapítása) „Becsületét nyitott könyvként kitárta: / mutassatok rá, szóljon, aki látja, / hazudni nem tudott soha.” — írta róla fenti versében Fodor, egy másikban pedig (Egy kamaszregény vázlata) meghatottan idézi fel a gyermekkori pillanatot, amikor a Cserépfalvi- féle összes versek a kezébe kerül, épp akkor, amikor megtudja, hogy édesapja gyógyíthatatlan beteg. Szeretettel emlékezik volt tanárára, H. Kovács Zoltánra, aki a titokban verselő diák figyelmét József Attilára felhívta, mint olyan költőre, akitől nagyon so- . kát lehet tanulni. (Aki József Attilát a kezembe adta — A nemzedék hangján, 1973)

Fodor András a pedagógiai célzatosság kedvéért sem eszményíti hőse alakját és művét, őszintén vall az esendő emberről, tévedéseit, vonzó jellemvonásait mély megértéssel tárja olvasója elé. Az életrajzot nem pusztán irodalomtörténeti háttérként vázolja föl, de a művel szerves egységben fogalmazza meg a tapasztalatait megalkuvás nélkül megfogalmazó lírikus magatartás korunkra is érvényes morális példáját József Attilában. Érzékeny tapintattal tárgyalja a költő szerelmeit: Vágó Márta, Szántó Judit és Flóra szerepét életében s elfogultság, előítéletek nélkül ítéli meg költő kortársaihoz való viszonyát: Illyéssel, Babitsosai, s másokkal való kapcsolatát.

Előző könyvéhez képest újabb adalékokkal szolgál József Attila halála körülményeinek oknyomozó feltárásában, önálló fejezetként illesztve könyvébe a Somogybán régebben publikált cikkének gondolatmenetét. Az akkor még élő Bóza János szárszói málházót idézi, mint szemtanút, ő húzta ki a kerekek alól a költő tetemét. Zábó Károly akkori állomásvezető és mások segítségével végezte el a körülmények lehetően pontos, megrendítő rekonstruálását. S a költő utolsó verseinek, leveleinek elemzésével meggyőzően cáfolja Fodor azt a feltevést, miszerint véletlen baleset okozta a költő halálát:

„Az utolsó versek, levelek, és szemtanúk vallomása ismeretében úgy vélem, a költő ott a sorompónál csak a sorsát beteljesítő tehervonat indító jelére várt” — írja könyve utolsó lapjain, majd így folytatja:

„Ahogyan az Egy gondolat bánt engemet szerzője pontosan jósolt, a „Meg nem gondolt gondolat” elleni hadakozás mártírja is éles érzékkel tudta: menthetetlen. Tudta, hogy a boldogságot, melyet oly szerényen és állhatatosan igényelt magának, élő, küzdő emberként el nem érheti többé. Csoda, hogy terhei alatt görnyedve s csupán az „arany öntudat” fegyverével védekezve idáig győzte erővel, reménnyel.”

A költői fejlődés állomásait követve Fodor nem abszolutizálja az izmusok szerepét József Attila költőd fejlődésében. Rámutat arra, hogy bár ismerte, felhasználta a nyugat-európai modem irányzatok eredményeit, figyelemmel kísérte az azok szellemével rokon emigráns magyar írók tevékenységét, ő másképp, sokkal közvetlenebbül látta a napi élet és a szellemi hagyományok kölcsönösségét, semhogy elfogadta volna azt a teóriát, mely szerint forradalmi mondanivalót a letűnt világ stiluseszközeivel kifejezni lehetetlenség. Igaz, őt is mélységesen foglalkoztatták a technika hozta változások, az új érzékelések, de meggyőződése volt, hogy Petőfi hangján is lehet korszerűen szólni. Ezt példázzák remek szegónyember-versei népdalszerű intonációjukkal, melyekre ösztönzést Erdélyi József akkori friss hangú lírája adott.

Hagyomány és újítás viszonyát illetően a magyar líra régebbi hagyományaihoz visszanyúló, azokból bátran merítő tudatos költőmester vonásait húzza erősebbre. Utal a Csokonai, Petőfi, Arany költészetével kapcsolatos vonatkozásokra, de sok szó esik emellett a népköltészet, a Kalevala, Villon gazdagító hatásáról.

Bőségesen dokumentálja, hogy József Attilában a ferencvárosi és az öcsödi, makói vagy szabadszállási élmények elválaszthatatlanul összekapcsolódtak, költészete egyszerre tükrözd az ipari nagyváros és a „törékeny falvak” világát, a proletariátust és a

984