Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - TANULMÁNY - Sándor Iván: Az üdvtan és a pályakezdő drámák, Németh László első drámái
művészet VÁRKONYI GYÖRGY „Jelenség és új tér” GYARMATHY TIHAMÉR GYŰJTEMÉNYES KIÁLLÍTÁSA A MŰCSARNOKBAN Alig másfél éve, hogy Fábián László, az Életünk 1979. évi I—II. számában e sorokkal zárta Gyarmathy Tihamérról írott arcképvázlatát: „1978 decemberében Tatán csak egy egészen vékonyka szelete szerepelhetett a Gyarmathy életműnek. Főleg a festészeti anyag volt a kevés, a fotogram és a grafika igazán reprezentálta e műfajok jelentőségét művészetében. De ez a festészet nemcsak teret fogalmaz, hanem teret is igényel. Teret, ahol a látogató is megtalálja azt a nézőpontot, amit a festő kijelölt számára, s ahonnét bizonyára a festői közlés lényegére is ráakadhat.” Ugyanez az igény fogalmazódott meg Gera Györgynek a művészről írott tanulmánya (Művészet 1977. XII. szám) záró passzusában: „Látni kellene képeit, hogy társzerzőként lehánfhassuk róluk a fogalmi megközelítés otromba burkát.” A sürgető óhaj 1979. decemberére teljesült. Gyarmathy képei az elmúlt három évtized félig-meddig földalatti műterem-kiállításai és töredékes bemutatói után megkapták a nekik járó teret, a Műcsarnok „balszárnyát”. A teret igen, ha a fényt (sem optikai, sem tömegkommunikációs értelemben) nem is túl bőkezűen. Gyarmathy legjobb képeinek saját aureolája azonban elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy éljenek a rendelkezésre bocsátott térrel, s végre valóban reprezentatív módon megmutatkozhassanak a „szakma” és a közönség szélesebb rétegei előtt. E tanulmánynak nem célja (nem diplomatikus óvatoskodásból, hanem kielégítő információk híján nem lehet célja), hogy azt a — minden Gyarmathyról szóló írásban feszegetett — problémát firtassa: mi az oka e hosszasan leárnyékolt életmű ily kései nyilvánosságának. A probléma túlméretezése óhatatlanul bizonyos misztifikációhoz vezethetne, melyre Gyar- mathymak nincs szüksége: műve kiállja a tárgyilagos ítélet próbáját. Ilyen — vagy erre törekvő — ítéletek megalkotáséra s egyben azoknak bárki által megvalósítható nyilvános kontrolljára adott módot ez a gondosan válogatott, jól szerkesztett kiállítás. Gyarmathy művészetének elhelyezése, a század magyar képzőművészetében betöltött szerepének meghatározása, orientáló vagy egzakt kijelölése a vele foglalkozó tanulmányok sarkalatos kérdése. Gondolhatnánk, hogy egy ilyen — kétségkívül igen markáns, szervesen kialakult stílusú — életmű esetében ez nem lehet zavarbaejtően nehéz feladat, — pedig a legtöbb félreértés itt vár tisztázásra Az egyik sarkított beállításban Gyarmathy az absztrakt művészet fenegyereke volna, makacs, nonkonformista ellenszegülő, megátalkodott nonfigurativista. A másik szerint nem igazi újító, megkésett póz-avantgarde, anakronisztikus utóvédharcos. Mindkét ítélet alighanem — 978
